Sorozatszerkesztők:
1997-től:
Debreczeni Attila
Imre Mihály
S. Varga Pál

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Debreceni Egyetemi Kiadó által közösen gondozott Csokonai Könyvtár monográfiasorozat első darabja 1993-ban jelent meg, s azóta évente átlagosan három kötet lát napvilágot belőle. E sorozat testvérvállalkozása a Csokonai Könyvtár: Források című, irodalomtörténeti forrásokat közreadó jelen sorozat, amelynek hátterét elsősorban az intézetben működő textológiai műhely jelenti.
A sorozat feltáró és felfedező jellegű egyszerre. Céljának tekinti, hogy a tudományos kutatás és az oktatás számára hozzáférhetővé tegyen olyan szövegeket, amelyek ha egykor nyomtatásban meg is jelentek, ma már alig elérhető kiadványokban olvashatók, vagy amelyek kéziratos voltuk miatt mindmáig ismeretlenek maradtak. A közreadással egyúttal ráirányítjuk a szakmai figyelmet a kiválasztott művekre, műcsoportokra, kapcsolódva ezzel napjaink erőteljes rekanonizációs folyamataihoz. (A feltáró és a felfedező jelleg kötetenként eltérő arányokat mutat.)
A szöveggondozásban egységesen a kritikai kiadások normái és eljárásai az irányadóak, a sorozat kötetei azonban nem feltétlenül közölnek részletes szövegkritikai apparátust, a szöveg- és kiadástörténetet összefoglalóan is ismertethetik. A szövegek megértését segítő magyarázó jegyzetek teljes filológiai feldolgozásra törekszenek. A kötetek kísérőtanulmányai minden esetben felvállalják a kiadott szövegek alaposabb értelmezését és kontextualizálását is.

A sorozat egyes darabjai a megrendelés, illetve a letöltés opciókra kattintva megvásárolhatók a Debreceni Egyetemi Kiadó, és letölthetők a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumának honlapjáról.

 

 

Verseghy Ferenc drámái
s.a.r. Doncsecz Etelka
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2015.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 17.)

E kötet Verseghy Ferenc dráma műnemébe tartozó írásait fogja össze, s nyújtja át az olvasóknak. A sokrétű szerzői életmű e szelete mindeddig kevés figyelmet kapott. Jelen kiadvány - illeszkedvén a sorozat hagyományaihoz - arra vállalkozik, hogy e ma részint kevéssé olvasott, részint nem ismert darabokat ismertté tegye. A szövegek egy része csupán egykorú nyomtatványként érhető el, más részük kisebb közleményekben látott napvilágot, vagy eddig kézirattárban pihent. A témájukban és műfajukban rendkívül változatos műveket olvasva nemcsak a recepció által főként költőként, nyelvészként, esztétaként számon tartott szerző új arcát ismerhetjük meg, hanem egyszersmind új ismeretekkel gazdagodhatunk a régi századforduló színháztörténetéről: népszerű színpadi szerzőkről, kedvelt témákról és műfajokról, zenéről, táncról, balettekről, a színpadra állókról, s a nézőteret megtöltő publikumról.

Petelei István összes novellái III–IV.
s. a. r. Török Zsuzsa
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2014.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 16.)

 

A Csokonai Könyvtár Források sorozatában 2007-ben jelent meg Petelei István Összes novelláinak I–II. kötete, amely a szerző életében kiadott hét autográf novelláskönyv anyagát tartalmazza. Petelei Összes novelláinak III–IV. kötete az író életében novelláskötetekbe fel nem vett, különböző folyóiratokban és napilapokban publikált, illetve kéziratban maradt novelláit, novellafogalmazványait és -töredékeit tartalmazza. A kiadás célja, hogy a jelen két kötettel együtt immár Petelei István minden novelláját hozzáférhetővé tegye az olvasók számára. A jelen kiadás újdonsága, hogy olyan szövegeket is tartalmaz, amelyek sem a szerzői kötetekben, sem pedig a posztumusz kiadásokban nem szerepeltek. Petelei István összes novelláinak jegyzetelt, a szövegek sajtómegjelenését alapul vevő és a fennmaradt kéziratokat is közlő kiadása egyaránt kíván a 19. század végének novellairodalmával kapcsolatos műfajtörténeti kutatásokhoz, valamint az irodalom és sajtóközeg összefüggéseivel foglalkozó, az irodalmi szövegek mediális beágyazottságát tételező vizsgálatokhoz megbízható forrásanyagot és kiindulópontot nyújtani.

Szerdahely György Alajos: Aesthetica (1778)
ford., kiad. Balogh Piroska
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 15.)

 

E kötetben Szerdahely György Alajos, az első magyarországi esztétikaprofesszor 1778-as művészetelméleti monográfiájának első teljes magyar fordítását tartja kezében az olvasó. A jezsuita professzor esztétikai írásai a maga korában Európa-szerte ismertek és elismertek voltak. De ismertek és elismertek voltak magyar nyelven író kortársai között is, közel fél évszázadon át az egyetemi esztétikaoktatás tankönyveiként szolgáltak. Olyan szerzők forgatták kézikönyvként az itt közölt kötet latin eredetijét, azaz az első magyarországi esztétikai monográfiát, mint Batsányi János, vagy Csokonai Vitéz Mihály. Szerdahely műve azonban nemcsak a magyar irodalomtörténet szempontjából alapszöveg, hanem újragondolandó szempontokat nyújthat a magyar művészettörténet, filozófiatörténet, klasszikafilológia számára is.

Pántzél Pál önéletírása és más munkái
s. a. r., bev., jegyz., tan. Fazakas Gergely Tamás
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2010.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 14.)

 

Pántzél Pálnak (1755-1831), a Kolozsvár melletti Kendilóna református lelkipásztorának nyelvtudományi munkája második díjat nyert az 1804-ben meghirdetett Kultsár-Prónay-féle pályázaton, és két évvel később nyomtatásban is megjelent Pesten, A' magyar nyelvnek állapotjáról, kimiveltethetése módjairól, eszközeiről címmel. Pántzél ezenkívül egy földrajzi és csillagászati témájú tankönyvet is írt, amelyet előbb 1801-ben, majd 1820-ban adtak ki Kolozsvárott. Tudományos munkásságának feltárását nehezítette, hogy életrajzáról szinte semmit sem tudott a kutatás. Pántzél azonban egy, a szakirodalom számára ismeretlen önéletírást is hagyott maga után. Jelen kötet célja, hogy szövegkritikai és magyarázó jegyzetekkel adja közre e kéziratot. A kísérőtanulmány Pántzél Pál életpályájának rekonstruálásához, a felmerülő írásantropológiai és íráshasználati, társadalom- és egyháztörténeti, oktatás-, peregrináció- és művelődéstörténeti kérdések megválaszolásához több kontrollforrást is bevon. E szövegek közül a legfontosabbat ugyancsak közzétesszük: a szintén református lelkész édesapa, Pántzél István (1711-1774) 19. századi másolatban fennmaradt önéletírását, amely fia kéziratával együtt őrződött meg. Függelékben szintén kiadjuk a már Pántzél Pál életében nyomtatásban megjelent, fent említett két könyvet. A további kutatás számára ugyanis szükségesnek látszik, hogy e munkák immár az egész életpálya, illetve a 18-19. század fordulójának összetett tudományszemléleti kontextusában legyenek elhelyezhetők.

Petelei István összes novellái I–II.
s. a. r. Török Zsuzsa
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2007.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 13.)

 

Petelei István (1852-1910) marosvásárhelyi születésű novellista és hírlapíró. Novellisztikáját, számos kortársához hasonlóan, hírlapírói tevékenysége és a 19. század második felének sajtóirodalma befolyásolta. A különböző sajtóorgánumokban megjelent írásait gyakran alakította át a lap vélt vagy valós közönségének igényei szerint. Időnként írásait kötetekbe is rendezte, sajátos kompozíciókat alkotva. A posztumusz kiadásokban az eredeti kompozíciókat nem ismerhették az olvasók.
A jelen kiadás újdonsága, hogy Peteleinek mind a hét autográf kötetét tartalmazza a novellák eredeti kompozíciójának, a novelláskönyvek megjelenési sorrendjének megtartásával és a kötetekre, illetve az egyes szövegekre vonatkozó jegyzetekkel.
Petelei István szerzői köteteinek újrakiadásával nemcsak a 19. század végének novellairodalmával kapcsolatos kutatások, hanem a műfajtörténethez a mediális elméletek felől közelítő vizsgálatok is új szempontokat kaphatnak. A mediális szemlélet szerint ugyanis a szövegek értelmezését nagyban befolyásolja megjelenési környezetük. A kiadás ehhez kíván kiindulópontként hozzájárulni.

Doctrina pulcri: Schedius Lajos János széptani írásai
szerk., jegyz. Balogh Piroska
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2005.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 12.)

 

A magyar irodalomtörténeti hagyomány Schedius Lajos János mint író fő minőségeként az „esztéta”, illetve „esztétika professzora” megjelölést alkalmazza. E megjelölés azonban gyakorta szociokulturális státusminősítéssé halványul, amennyiben a Schedius-szakirodalom jelentős része nem az esztétikai vonatkozású szövegek köré épül. Ha esetleg mégis igen, akkor az értelmezőnek szembesülnie kellett azzal a problémával, hogy a széptani írások szövegkorpusza igen fragmentált és nehezen hozzáférhető: közel egy évszázadon át csupán a Principia philocaliae kötete alkotta azt, amely azonban mindössze néhány példányban és csak latinul volt olvasható. A Szépség tudománya című értekezés szövege ugyan ismert volt, sőt Toldy Ferenc egy középiskolai szöveggyűjteménybe is beszerkesztette annak részletét, ám elsősorban mint a Principia philocaliae magyar változatának fragmentumát olvasták. Ennek megfelelően számos részletes, Schedius-szövegek értelmezésére épülő kötet kénytelen volt maguknak a szövegeknek valamiféle transzfer jellegű ismertetésére szorítkozni, óhatatlanul leegyszerűsítve azokat. Az ismertetések során visszatérő hiányérzetet keltett az is, hogy az 1828-as monográfia megjelenése előtti közel négy évtizedben Schediustól elhangzó esztétikai előadások tartalma, azaz a hiátust képező „korai korszak” hogyan lenne reprezentálható. Jelen szövegkiadás többek között ezekre a dilemmákra kíván választ adni, közreadván a kéziratból számos, a hiányolt korszakot bemutató Schediusszöveget, többek között a Szemere Pál által is hallgatott és méltatott esztétikai előadások szövegét. Az újra feltárás érdekében közöljük továbbá a latin esztétikai tanulmányok és a latin nagymonográfia magyar fordítását is. Ezzel remélhetően nemcsak a Schedius-recepció térhet új utakra, hanem a 19. századi magyar irodalom- és esztétikatörténet, továbbá - a Principia Philocaliae univerzalisztikus horizontja révén - számos, más tudomány története nyerhet új szempontokat nyitó szövegkorpuszt.

Első folyóirataink: Magyar Museum I–II.
s. a. r. Debreczeni Attila
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2004.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 11.)

 

A Magyar Museum az első magyar nyelvű folyóirat, amely 1788 és 1793 között jelent meg Pesten és Kassán. A lapalapítás Baróti Szabó Dávid, Batsányi János és Kazinczy Ferenc nevéhez fűződik, ők hozták létre a kassai magyar társaságot. A második negyed összeállítását követően azonban szemléletbeli és személyes ellentétek miatt Kazinczy Ferenc kivált a társaságból és megalapította az Orpheust, de a további két számban még képviseltette magát. A második kötet szerkesztését Batsányi már lényegében egyedül végezte, így az ő koncepciója érvényesült a folyóirat programjában, előfizetéses rendszerben, irodalmi vállalkozásként jelentetve meg a Magyar Museumot. A különböző támadások miatt azonban a nyolcadik számot követően abbahagyni kényszerült a lap kiadását. A folyóirat jelentősége rövid élete ellenére is óriási volt az éppen bontakozni kezdő magyar irodalmi nyilvánosság megszervezésében. A jelen kötet, amely része az Első folyóiratainkat közreadó alsorozatnak, a Magyar Museum teljes anyagát tartalmazza, beleértve az összes mellékletet (metszeteket, borítókat stb.), amelyek így együtt egyetlen ismert példányban sem lelhetők fel. Függelékként eredeti kéziratból közöljük Kazinczy Ferenc 1787-es Élőbeszédét és Batsányi János 1791-es Tudósítását is, amelyek a két ifjú irodalmi vezér szemléletének, programjának lényeges dokumentumai. A jelen forráskiadás részletes szövegkritikai jegyzeteket tartalmaz, valamint feltárja a folyóirat történetét. Az egyes szövegek megértését magyarázatok segítik, a kutatás számára négyféle mutató áll rendelkezésre. A kísérőtanulmány a folyóiratban érvényre jutó irodalomszemléleteket kívánja bemutatni a kor literátori vitáinak kontextusában, láthatóvá téve mindazt, amiben Batsányi és Kazinczy közös álláspontot képviselt, és azt is, amiben nem. (Debreczeni Attila)

Retorikák a barokk korból
vál., szerk., tan. Bitskey István
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2003.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 10.)

 

Az antikvitásban magas szintre emelkedett görög-római szónoklattani hagyomány (hé rhétoriké tekhné) a kora újkori Európában újra befogadókra talált, előbb a humanizmus, majd ennek nyomán a reformáció asszimilálta eredményeit. A reneszánsz és a barokk kor beszédművészetének formálódását Magyarországon is az újjászülető retorikai-poétikai tradíció határozta meg. A literatúra elméleti háttereként jellemezhető ez a diszciplína, amely a szöveg kialakításának mesterfogásait tanította, alapvető kutatási feltétele tehát a régi irodalom vizsgálatának az adott kor szónoki elveinek és gyakorlatának beható ismerete. Jelen szemelvénygyűjteményünk folytatása annak a programnak, amely a Debreceni Egyetem Régi Magyar Irodalmi Tanszékén a kora újkori retorikai kézikönyvek fontos és jellegzetes részleteinek magyarra fordítását, értelmezését és kiadását tűzte célul. Az első kötet Imre Mihály szerkesztésében a reformáció kori retorikai praeceptumokból adott közre bőséges válogatást, elsősorban azokból, amelyek Magyarországon is használatosak voltak. Minthogy a reformáció nyomán, vele versengve a katolikus egyház szintén újjászervezte iskolaügyét, a retorika oktatása újabb impulzusokat kapott a megújuló vallási törekvések felől. Közismert tény, hogy ebben élen járt a jezsuita rend, ez indokolja, hogy kötetünk túlnyomórészt a Jézus Társaság tagjainak munkáiból válogatott szemelvényeket ad közre. Összeállításunk anyaga (a függelékben közreadott Pázmány-szemelvény kivételével) magyar nyelven idáig nem volt olvasható, legfeljebb a szakemberek igen szűk köre tudta hasznosítani a latin nyelvű, s ma már nehezen hozzáférhető kézikönyvek tanulságait. Csakis olyan művekből közlünk részleteket, amelyek Magyarországon bizonyíthatóan használatban voltak. A terjedelmesebb szónoklattanok részletes tartalomjegyzékét is közöljük, így áttekinthető az illető kézikönyv szerkezete, felépítése, s láthatók az egyes kategóriáknak a tanítás egészében elfoglalt pozíciói. Egy esetben a latin nyelvű tartalommutatót ugyancsak közreadjuk, így az eredeti terminológia szembesíthető a fordítással. Azt reméljük, hogy hasznosítható lesz az oktatásban is mindaz, amit jelen kötetünk közread, s a barokk kor retorikai kézikönyveinek szövegszerű tanulmányozása újabb impulzusokat nyújthat a kor szellemiségének, főként pedig irodalmi tudatának alaposabb és árnyaltabb megértéséhez.

Nagyari József tábori prédikációi
s. a. r., gond., jegyz., tan. Győri L. János
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002.
(Csokonai Könyvtár. Források: Régi kortársaink 9.)

 

Nagyari József tábori prédikációinak világa teológia- és homiletikatörténeti szempontból egyaránt eklektikusnak nevezhető, ami a 17. század utolsó harmadában korjelenségnek számít az európai protestantizmus életében. Ez a sokszínűség azonban, számos kortársától eltérően, nála nem jelenti kiüresedett teológiai sztereotípiák ismételgetését. Az ószövetségi gyökerű történetteológiai gondolkodás sajátos szemléleti elemei (a hatezer éves világtörténeti keret, a profetikus prédikátori magatartás, a zsidó-magyar sorspárhuzam érvényesülése, a hazai történelmi személyiségek bibliai mitizációja stb.), a puritánus, coccejánus hátterű kegyesség és a vallásos színezetű politikai publicisztikai hagyomány egyensúlyban vannak prédikációiban. Ezek a tényezők együttesen adnak határozott világnézeti és retorikai tartást Apafi Mihály udvari prédikátora gondolatainak a szétesés küszöbén álló erdélyi világban. Nagyari József azon kevés 17. századi íróink egyike, akik nagy történetfilozófiai rendszerek topikus elemei mellett személyes, biografikus elemeket is megszólaltatnak műveikben, méghozzá úgy, hogy a két tényező egymást erősíti. A török Bécs alatti vereségével (1683) azonban végérvényesen véget ér valami a magyar szellemi életben is: megváltozik az a hermeneutikai szituáció, amely a wittenbergi gyökerű protestáns történelemszemléletet a török időkben legitimálta. Ami a magyar prózában eszmetörténetileg Károlyi Gáspár Két könyvével (1563) elkezdődött, Nagyari József tábori prédikációival ér véget 1683-ban, s ez a tény már önmagában is előkelő helyet biztosíthat a nyomtatásban most először megjelenő szövegeknek a magyar irodalom és művelődés történetében.