Sorozatszerkesztők:
1993–2011:
Bitskey István
Görömbei András

2012–től:
Debreczeni Attila
Dobos István
Imre Mihály
S. Varga Pál  

 

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének szakmai hírnevét Barta János és Bán Imre professzorok kiemelkedő munkássága alapozta meg még az ötvenes-hatvanas években. A „debreceni iskolát” ettől kezdve jellemzi az elmélyült esztétikai és filológiai munka egysége, az irodalom és az emberi lét kérdéseinek egymással összefüggő vizsgálata, valamint a széles körű tájékozódás. A mesterek nyomába lépő tanítványok az újabb időkben is megőrzik és továbbviszik, újabb szempontokkal frissítik azt az irodalomszemléletet, amelynek jellegadó vonása a szélsőségektől tartózkodó szakmai igényesség.
A Debreceni egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében ma is elmélyült irodalomtudományi kutatómunka folyik. Az intézet és a Debreceni Egyetemi Kiadó közös vállalkozásának, a Csokonai Universitas Könyvtár című sorozatnak az a szándéka, hogy ennek a műhelynek az eredményeiről adjon számot, s emellett nyitott legyen más műhelyek szakemberei számára is. Az évente két-három irodalomtudományi művet megjelentető sorozat hosszabb távon a magyar irodalom valamennyi korszakának értékeit igyekszik új megvilágításba helyezni.

A sorozat egyes darabjai a megrendelés, illetve a letöltés opciókra kattintva megvásárolhatók a Debreceni Egyetemi Kiadó, és letölthetők a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumának honlapjáról.

 

Luffy Katalin
"Romlás építőinek fognak neveztetni"
Prédikátori szerepek és alkalmi beszédek az Erdélyi Fejedelemség válsága idején

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2015.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 56.)

A kötet az Erdélyi Fejedelemség válságának idején keletkezett szövegeket tár az Olvasó elé. A tárgyalásukhoz kiterjesztett történeti keret a lengyelországi katasztrofális következményekkel járó hadjárat előtti évektől az Apafi-berendezkedés viszonylagos konszolidációjának idejéig tart. Ebben a szűkre szabottan is eseménydús 20-25 évben keletkezett szövegek az egykori mindennapokat felforgató politikai események refelxiói, ily módon az olvasóból is kikényszerítik folyamatos összeolvasásukat a történésekkel. A szövegvizsgálat így egyfajta történeti narráció, amelynek alapelvét és menetét a koreseményekkel való konzekvens szembesítés határozza meg. A kontextuális irodalomtörténeti szempontok érvényesítése tehát nem környezetükből kiragadott szövegek elemzésén keresztül, hanem az elmondásuk, megírásuk történelmi idejének és egymáshoz való kapcsolódásuk figyelembevételével történik. Az elsősorban helvét hitvallású szerzők szövegei a korabeli beszédmód és íráshasználat egy sajátságos szegmensét képezik. A forráscsoporthoz a különféle események, reprezentációs alkalmak során elmondott prédikációk tartoznak, a kor és a könyv egyik centrális alakja pedig Medgyesi Pál. A puritanizmus egyfelől konkretizálja a témát, másfelől szoros szövegolvasási lehetőséget nyit a felekezetileg is más meggyőződésű szerzők mondanivalója, illetve művei felé. Ezáltal lesz megragadható, miképpen váltak a puritánus kommunikációs lelemények egy intenzívebb társadalmi érintkezés lehetőségeivé, illetve feltételeivé.

Textológia - filológia - értelmezés
Klasszikus magyar irodalom
szerk. Czifra Mariann - Szilágyi Márton

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2014.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 55.)

Hogyan jönnek létre a magyar irodalmi klasszikusok szövegkiadásai? Milyen megoldásokat kíván Arany János, Kazinczy és Kölcsey műveinek sajtó alá rendezése? miféle elméleti és materiális természetű feladványok elé állít a kiadói tevékenység? Ez a tematikus tanulmánykötet a 18-19. századi textológia területére kalauzol, s szövegkiadással foglalkozó kutatók eredményeiről ad számot. Tanulmányaik azokra az elméleti kihívásokra reagálnak, amelyek munkájukat az utóbbi időkben érték - olyan tapasztalatokból építkezve, amelyek a tevékenységüket mindenkor kísérik.
A kötet egy 2013-as, Miskolcon megrendezett konferencián alapul, amely egy átfogó, a magyarországi szövegkiadások helyzetét áttekinteni kívánó sorozat részeként valósult meg. A tanácskozás a klasszikus magyar irodalom textológiai feldolgozásának időszerű kérdéseit kívánta áttekinteni számos kutatóhely munkatársai bevonásával. Az ebből a vállalkozásból létrejövő, átdolgozott és újrafogalmazott tanulmányok, textológiai és filológiai eredetükre építve, az értelmezés kereteit, műfaji határait kihasználva válnak egy történeti-poétikai szövegértemlezés hordozóivá, elmélyítve az irodalomtörténeti reflexió lehetőségeit.
Az esettanulmányok, illetve a teoretikus és módszertani általánosításra is vállalkozó dolgozatok sokrétű, változatos képét rajzolják fel a textológia tudományterületének, s kijelölik a közeljövő számos feladatát is.

Lapis József
Az elmúlás poétikája
A haláltapasztalat esztétikai közvetítettsége a két világháború közötti magyar költészetben

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2014.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 54.)

 

Miképp hozza létre, hogyan közvetíti, módosítja, kérdőjelezi meg a költői beszéd a halálról való fogalmainkat? Mi mutatkozik meg a lírai médiumban akkor, amikor úgy véljük, hogy a halálról beszélünk (illetőleg: miért véljük úgy)? Hogyan alkotják meg a különböző retorikai és poétikai alakzatok a halálhoz kapcsolódó tapasztalategyüttest? Hogyan történik a távollévő megszólítása, a jelenlét megteremtése, az idegenség közvetítődése az eltérő lírai formációkban és a költői életművek egyes darabjaiban? Hogyan beszél a vers, amikor a halálról beszél, és arról beszél-e vajon? A nyelvi konfigurációk közül talán a képi sűrítettséggel, retorikával, figurativitással és érzéki (hangzóssági) hatáspotenciállal leginkább fölvértezett költészet az, mely a racionális megismerés számára elzárt terrénumok fölfedezője lehet. A költői nyelv varázsa abban áll, hogy a sehogyan másképpen nem elmondhatót létrehozza, s a halál sem olyan formában létezett addig, amíg és ahogyan a figuratív nyelv azt megteremtette, s teremti újra mind a mai napig. A nem jelenlévő másik megszólítása, a tulajdonképpeni idegenségként elgondolható halál tapasztalatának reflexiója, színre vitele gyakorta előhívja a költői szó, a nyelv teremtő vagy világlétesítő potenciáljának kérdéskörét (igenlését, vágyát, kételyét) is. A kötet arra a kérdésre keresi a választ, hogy a két világháború közötti magyar irodalomban jelentett- e újszerű költészeti problémát a halálnak – a jelen nem lévőnek és megismerhetetlennek – a megjelenítése.

Hovánszki Mária
Csokonai és az érzékeny énekelt dalköltészet

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2013.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 53.)

 

E monográfia Csokonai poézisén keresztül az énekelt lírának a 18–19. századforduló magyar irodalmában betöltött szerepét, miértjét és mikéntjét vizsgálja. A 18. század végének énekelt dalköltészete a fennmaradt tetemes dallamanyag ellenére, paradox módon, különösen kevés figyelmet kapott az irodalomtörténetben. A dallamok leírásával, értelmezésével és elemzésével, illetve a korabeli műfaj- és verselméletek, elszólások vizsgálatával mindenekelőtt ezt a hiányt szeretné pótolni a kötet, hiszen a szöveg és zene egyidejű kapcsolatán alapuló énekelt költészet korabeli jelentéshorizontjait feltárva, sok tekintetben újszerű irodalomtörténeti háttér bontakozik ki előttünk.
A könyv első fejezete a vonatkozó társadalmi és eszmetörténeti kontextusok feltárásával a korabeli magyar nyelvű érzékeny énekelt dalköltészet mibenlétét tárja fel, a második fejezet – a verstani kutatásokból eddig hiányzó „láncszemet” – az énekelt költészet gyakorlati megvalósulásából származó versújítást járja körül, a harmadik rész pedig a szerzői intenció felől (is) közelítve tesz kísérletet Csokonai énekelt költészetének értelmezésére.
S hogy a Csokonai-dalokról való beszéd ne csak üres szólam maradjon, azok mintegy „halottaikból föltámasztattak”, s a mellékletekben közreadott kották hangzó anyagát a „Kegyes Olvasó”, ha neki úgy tetszik, az MTA–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport honlapján meg is hallgathatja.

Tóth Réka
A szöveggenetika elmélete és gyakorlata

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 52.)

 

A szöveggenetika az írás folyamatát rekonstruálja és elemzi: a kéziratokban mozgásban lévő szöveg mintájára mozgásban lévő elméletnek és szövegmegközelítési módnak nevezhetnénk, amely saját szövegvizsgálati módszerrel és kiadási gyakorlattal rendelkezik. Ez a könyv e több tudományággal és az irodalomtudományon belül is számos területtel szoros kapcsolatban álló irányzat kritikai bemutatására vállalkozik, azt remélve, hogy eredményei és kérdésfeltevései nemcsak az elméleti kérdések és az irodalomtudományi nóvumok iránt fogékony egyetemi hallgatók és tanárok, hanem néhány kalandvágyó olvasó figyelmére is számot tarthat. A monográfia két részre tagolódik: első, elméleti részében megkíséreli felrajzolni azoknak a változásoknak a sorozatát, amelyek közrejátszottak a szöveggenetika létrejöttében, hozzájárultak elméletének és gyakorlatának alakulásához, és talán meghatározhatják jövőjét is. A szövegről alkotott hipotézisei már ma is ösztönzően hathatnak az irodalomelmélet alakulására, szövegkiadási gyakorlata pedig megváltoztathatja kiadási és így olvasási szokásainkat is. A könyv második, gyakorlati fele a szöveggenetikus munkájának lépéseit mutatja be: miként halad előre a kéziratok dzsungelében, milyen eljárásokat alkalmaz, és mit hoz létre.

Bodrogi Ferenc Máté
Kazinczy arca és a csiszoltság nyelve
Egy önreprezentáció diszkurzív háttere

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 51.)

 

Az olvasó kezében tartott munka kiindulópontja az a belátás, hogy lehetetlen rekonstruálni bármiféle kizárólagos önképet Kazinczy Ferencről, hiszen valósággal önkép-kollekciója van. A repertoár tartalmaz azonban egy rendkívül erős, évtizedeken átívelő külön változatot is, úgy tűnik, a legerőteljesebb arcok egyikét: a gentleman, illetve a virtuoso Kazinczy képét. Jelen könyv ezen arc, illetve a csiszoltság (politeness) angolszász nyelve között tételez hatástörténeti kapcsolatot. Ez a következő szempontokból jelentőségteljes: gráciafilozófia, társiasság, kritikafelfogás, nevelődés, esztétikai élmény. Az első fejezet több elméleti távlat metszéspontján veszi szemügyre a vizsgálat tárgyául választott önmegjelenítési mintázatot. A második ennek lehetséges angolszász gyökereit, a harmadik pedig azok német áttételeződéseit rekonstruálja, hogy a befejező részben a már felsorolt legfontosabb aspektusok tükrében legyen még láthatóbb a rokonság. A szerző reményei szerint mindezzel világosabbá válik, hogy a német áttételekben transzformálódó angolszász hatás alapvető fontosságú Kazinczy önértelmezésében, s látványos kulcsot ad annak megszólíthatóságához, ahogy a grácia és az esztétikai élmény fogalmainak korabeli történetéhez is.

Fazakas Gergely Tamás
Siralmas imádság és nemzeti önszemlélet
A lamentációs és penitenciás sírás a 17. század második felének magyar református imádságoskönyveiben

Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.
(Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 50.)

 

A 17. század második felében széles körben elterjedt magyarországi református imádságoskönyvek többes szám első személyű könyörgéseinek rendszeres olvasása, újramondása, éneklése a közösséggel való grammatikai és pragmatikai azonosulás lehetőségét teremthette meg az imákat magánosan, liturgiai vagy paraliturgiai alkalmakkor használók számára. A monográfia azt vizsgálja, hogy a siralmas és bűnbánó imák milyen (nemzeti, felekezeti és regionális összefüggésben értelmezhető) önszemléleti mintákat jeleníthettek meg az eltérő politikai, vallási és regionális kontextusokban: az 1650–60-as évek lengyel-, tatár- és törökdúlásai idején, valamint a gyászévtizedben (1670–80-as évek). Az imádságoskönyvek, továbbá más prózai és verses imák alapos filológiai és kiadástörténeti, valamint grammatikai és retorikai elemzései olvashatók e kötetben. Ezek egyrészt azt tárják fel, hogy az összetett bibliai tropológiát alkalmazó szövegek miként buzdították az imahasználókat siralomra és bűnbánatra. Másrészt azzal foglalkoznak, hogy maguk az imádságoskönyvek, valamint a korabeli imaelméleti munkák milyen tudatossággal és fogalmi pontossággal rendszerezték a sírást mint lamentációs és penitenciás imádságot.