Szócikkek


Görög Demeter

Antal Alexandra:

Görög Demeter (Hajdúdorog, 1760. febr. 1/nov. 4. – Bécs, 1833. szept. 5.): a bécsi magyar tudós társaság meghatározó tagja, nevelő, lapszerkesztő, kartográfus, mezőgazdász, mecénás, aranykulcsos és udvarai tanácsos, udvari főnevelő, a Szt. István király rendjének középkeresztes vitéze, több külföldi- és a Magyar Tudományos Akadémia tagja.


Élete:
Hajdúdorogon született, 1760. február elsején, más adat szerint november 4-én. Édesapja Görög Demeter, a város hadnagya, édesanyja Tóth Sára, Tóth Fülepnek, a város egykori hadnagyának lánya. Házasságukból öt gyermek született: Márton, Mihály, Anna, Demeter és Mária. Az akkori dorogi plébános, Bacsinszky András javaslatára, a debreceni református kollégiumban elvégzett alsó grammatikai osztályok után Ungvárra ment, 1776-1779-ig az 5-6. grammatikai osztályokat ott végezte, majd a nagyváradi jogakadémián tanult tovább, 1779-1783 között. 1783-ban szintén támogatójának tanácsára Bécsbe ment jogot hallgatni. Tanulmányai befejezése után 1787-ben a magyar Kancelláriához folyamodott írnoki állásért, de kérését – nehezen olvasható írása miatt – elutasították. Igyekezett írásán javítani, és miközben a magyar nyelv tanításával, korrepetálással foglalkozott, majd Bacsinszky ajánlására az ifjú Kolonits László mellé került nevelőnek, tanítónak. Bécsben Görög megismerkedett az akkor szintén ott nevelősködő Kerekes Sámuellel, akivel 1789 nyarán megindították hírlapjukat, a Hadi és Más Nevezetes Történeteket, majd 1792-től folytatását, a Magyar Hírmondót, ami 1803 márciusáig működött. 1795-ben befejezte Kolonits László nevelését, és Esterházy Miklós választotta fiának, Esterházy Pálnak nevelőjéül az akkor már értékes tanító hírében álló Görögöt. 1802 őszén I. Ferenc császár – tudomást szerezve Görög sikeres nevelői munkájáról – nevelési tervezetet készíttetett vele, amely alapján meghívták a császári udvarba József főherceghez nevelőnek, aki 1807-ben meghalt, így ezután, 1809-ben a hét éves Ferenc Károly főherceg mellé rendelték, aki mellett 1824 októberéig volt főnevelő. Idős korában az udvar kívánságára megházasodott, feleségül vette báró Hiller Jozefint. 1831-ben a megalakult Magyar Tudós Társaság (Akadémia), érdemeit elismerve, tiszteletbeli taggá választották, Bécsben 1833. szeptember 5-én bekövetkezett halála után, az Akadémián 1834. november 8-án Kállay Ferenc mondott róla emlékbeszédet.


Pályakép:
Görög Demeter tanulmányai során széleskörű tájékozódásra tett szert, majd 1783-tól kezdve Bécsben olyan körök társaságába került, ahol az egyéni és a közösségért elhatározott céljaiért is tenni tudott. A fiatal Kolonits gróffal Görög beutazta Magyarországot, amikor már szerepelt elhatározásai között „Magyar ország Vármegyéinek mappáit kimetszetni, ’s egy Atlásban kiadni, a’ mit végre is hajtott.” (MÁRTON, i.m. 21.) 1795-ben Esterházy Pál herceg nevelése mellett már kevesebb ideje maradt a Magyar Hírmondó szerkesztésére, de idejét megosztva tovább folytatta, lapszerkesztői, nevelői és térképkiadói tevékenységét. Utazásai és sokéves nevelői foglalatosságának köszönhetően élénken érezhette a társadalmi-kulturális különbségeket Bécs és az ország különböző részei között. A nevelői munkássága során szerzett kapcsolatai lehetővé tették lapszerkesztői aktivitásának kibontakozását, amellyel Görög és a környezetében tevékenykedő tudósok, folyamatosan támogatni tudták a magyar írókat, irodalmi és tudományos művek megjelenését, a magyar nyelvű kultúra fejlődését. Nevelősködése idején tapasztalta a szakszerű, magyar nyelvű munkák hiányát, az egységes magyar nyelvtan, pontos térképek, illetve a magyar szókincs hiányosságát. Kihasználva az újság adta lehetőségeket, Kerekes Sámuellel pályázatokat tűztek ki, többek között az első magyar nyelvű pszichológia megírására, egy jó magyar nyelvtanra, amelynek egyik eredménye lett a köztudatban Debreceni Grammatika néven fennmaradt nyelvkönyv, valamint Gyarmathy Sámuel Okoskodva tanító magyar nyelvmestere. Az anyanyelv fontosságát bizonyító felhívásuk pedig, Báróczi Sándor A’ védelmeztetett magyar nyelv című röpiratát eredményezte. Szerkesztőtársának, Kerekes Sámuelnek 1800 nyarán bekövetkezett halála és Görög 1803-ban udvari nevelői hivatal vállalása már nem tette lehetővé a hírlap további fenntartását, így a lap megszűnt, annak előfizetőit átadták a Magyar Kurirnak. 1812-től nevelési munkája és a térképek készítése mellett szőlőműveléssel és nemesítéssel is foglalkozott, 1829-ben megjelentette a szőlőfajokról írt kötetét. Nevelői tevékenysége például szolgált másoknak, „mi módon lehet és kellessék, az idegen, különösen azon időben általjában frantzia gouverneuröket a’ nevelés pályáján nemtsak elérni, sőt felyűl haladni.” (MÁRTON, i.m. 29.) Mezőgazdászati, kartográfiai és szőlészeti munkálkodásai szintén iránymutató vállalkozások, amelyekkel nemcsak a magyar kultúráért, hanem az ország gazdasági fejlődéséért is tenni próbált.


A legújabb szakirodalom tükrében:
A bécsi magyar tudós társaság tagjai közül Görög Demeter az, akiről nagyobb szakirodalommal rendelkezünk. Szerkesztőtársa és barátja, Márton József 1834-ben megírta Görög életrajzát, forrásértékű anyagot szolgáltatva életére és tevékenységi körére nézve. Kortársai már életében költeményekben dicsérik nevelői és kultúraszervezői eredményeit, polihisztori tudása pedig több tudományterület kutatója számára nyújtott példaanyagot, ezért a sajtótörténet, valamint az irodalom- és kultúratudomány mellett a kartográfusok, pedagógiával és mezőgazdasággal foglalkozó szakemberek munkáiban is fennmaradt Görög Demeter neve. 1975-ben Molnár Józsefnek – a Déri Múzeum kiadásában – jelent meg egy terjedelmes és alapos összefoglaló munkája Görög Demeter címmel. Ezen túl pedig számos tanulmány, hosszabb-rövidebb dolgozat, szócikk jelent meg róla. Szülővárosában, 1973-ban emléktáblát állítottak, konferenciát szerveztek tiszteletére és emlékére. 2012-ben Zvara Edina Kismartonban az Esterházy család könyvtárában megtalálta Görög Demeter könyvtárának és a Magyar Hírmondó irattárának egy részét, ami a későbbiekben minden bizonnyal sok újdonsággal szolgál majd a bécsi magyar tudós társaságra és Görög ismeretségeire nézve. (Az iratanyag lelőhelye: Kismarton, Esterházy-kastély könyvtára, Zimmer III. Kasten C–D)


Munkái:
-Európának közönséges táblája, melyet a legjobb mappák után s az égvizsgálóknak újabb kinyomozásaik szerént készítettek. Bécs. 1790. (Kerekes Sámuellel együtt.)

-Magyar Átlás az az Magyar, Horvát, és Tót országok vármegyéi, ’s szabad kerületei és a határ őrző katonaság vidékinek közönséges és különös táblái. Bécs. 1802–11.; Pest. 1848.

-Sokféle szőlőfajoknak lajstroma, melyeket Európának majd minden nevezetesebb szőlőhegyeiről meghozatott. Bécs. 1829.


Szakirodalom:
Monográfia, összefoglaló munka:

-Görög Demeter ts. k. udvari főnevelő, aranykultsos és udvari tanátsos hazánkfiának, sz. István apost. magyar király rendje közép keresztes vitézének, több külföldi- és a’ magyar tudós társaság tiszteletbeli tagjának életleírása, és a’ magyar literatura előmozdítása által, valamint a’ nevelés pályáján szerzett érdemei. Kiadta MÁRTON Jósef Professor. Bétsben. Nemes Haykul Antal betőivel. 1834. (Elektronikus hozzáférés: http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/23/47/dd/1/gorog_demeter.pdf)

-MEZEI Lászlóné: Görög Demeter szerepe a magyar felvilágosodás kultúrájában. Debrecen. 1975. (Szakdolgozat)

-MOLNÁR József: Görög Demeter (1760–1833). Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei. (Szerk.: Dankó Imre) Debrecen. 1975. 30. sz. (Elektronikusan elérhető: www.derimuzeum.hu/files/konyvtar/MEGY_HAJB_Hbmmk_30.pdf)

-PELCZ Katalin: A nyelvmesterek első virágkora: 1729-1866: hagyományok és újítások. PhD értekezés. (Pécsi Tudományegyetem, Nyelvtudományi Doktori Iskola, Alkalmazott Nyelvészeti Program) Pécs. 2008.

-PIRIGYI István: Görög Demeter. In.: Dr. Pirigyi István: Görögkatolikus életsorsok. Debrecen. 1998. 7–19.


Tanulmányok:

-ANTAL Alexandra: A bécsi Magyar Hírmondó mecenatúrájának működéséről (Görög Demeter levelei gróf Széchényi Ferenchez) Magyar Könyvszemle. 2013. 129. évfolyam. 4. szám. 484–488.

-ANTAL Alexandra: A bécsi Magyar Hírmondó szerkesztői hálózata. Irodalomtörténeti Közlemények. 2014. (megjelenés alatt)

-ANTAL Alexandra: A Hadi és Más Nevezetes Történetek szerepe az irodalmi nyilvánosság alakulásában. Magyar Könyvszemle. 2012. 128. évf. 1. sz. 20–39.

-ENYEDI Sándor: Bécsi levelek Aranka Györgyhöz. Magyar Könyvszemle. 1991. 107. évf. 1–2. sz. 132–140.

-HAJNAL István: Görög Demeter az Esterházyaknál. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. 37. évf. 1–2. sz. 115–118.

-KÁLLAY Ferenc: Emlékbeszéd Görög Demeter tiszteletbeli tag felett. A Magyar Tudós Társaság évkönyvei. (Szerk.: Imre János) Buda: Magyar Királyi Egyetem nyomdája. 1835. 179–185.

-KÓKAY György: Egy elfelejtetett magyar újságíró és irodalomszervező: Görög Demeter. In: Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1983. 207–209.

-KÓKAY György: Napóleon kiáltványa és Görög Demeter. In: Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra. (Historia Litteraria 8.) Universitas Kiadó, Budapest, 2000. 87–92.

-MIKÓ Marianne: Un précepteur hongrois à la cour de Vienne: Demeter Görög. In: Les Lumières en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale: Actes du cinquième Colloque de Mátrafüred, 24–28 octobre 1981 / [par Georges Gusdorf et al.] / [publ. par Ilona Kovács] ; [publ. par la Société hongroise d'étude du XVIIIe siecle]. p. 383–391.

-MIKÓ Pálné: Görög Demeter a császár udvarában. Magyar Könyvszemle. 1986. 102. évf. 1. sz. 91–98.

-MOLNÁR József, Csokonai és Görög Demeter. Múzeumi Kurir, 1974, 16. sz., 6–17.

-MOLNÁR József: Görög Demeter. Debreceni Szemle 1938. 1–2. sz. 35–42.

-NAGY Júlia: Görög Demeter, Kerekes Sámuel és Márton József, a XVIII. századi magyar térképészet kiemelkedő művelői. Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 2. füzet. 209–236.

-NAGY Júlia: A „Magyar Átlás.” Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 3-4. füzet. 403–438.

-PELCZ Katalin: Görög Demeter nevelési és oktatási tervezetéről. Nyelvmesterkedés. Ferenc József magyarul tanul. Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest, 2009. 13–16.

-SURÁNYI Béla: Egy reformkori szőlősgazda: Görög Demeter. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve, 1988. 15. sz. 17–27.

-VALJAVEC Frigyes: Magyar írók levelei gróf Széchényi Ferenchez. (Harmadik, bef. közlemény) Irodalomtörténeti Közlemények. 1934. 44. évf. 4. sz. 387–389.

-ZVARA Edina, Esterházy II. Miklós (1765–1833) herceg, a magyar művelődés támogatója. Magyar Könyvszemle. 2014. (megjelenés alatt)


Külső hivatkozások:

-Görög Demeter származására vonatkozó dokumentum a címereslevél adatbázisban: http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/cimereslevel-adatbazis/adatlap/458

-Görög Demeter származására vonatkozó dokumentum az Illésy-féle családtörténeti adatbázisban:
http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/a-131-illesy-fele-csaladtorteneti-adatbazis/adatlap/33921

- Görög Demeter térképeiről az Allgemeine Literatur Zeitungban:
Von Görög´s Special-Charten der Comitate von Ungarn 1793-1802: 22 Blätter:
http://zs.thulb.uni-jena.de/receive/jportal_jparticle_00262548

-Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport honlapja: Pirigyi István: Görög Demeter (Elektronikus hozzáférés: http://byzantinohungarica.hu/node/159)

-Magyar Életrajzi Lexikon I. (A-K) Főszerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1967. 616–617. (Elektronikus hozzáférés:
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05401.htm)

-Magyar Katolikus Lexikon: (Elektronikus hozzáférés: http://lexikon.katolikus.hu/G/G%C3%B6r%C3%B6g.html)

-Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. I. köt. (A-GY) Akadémiai Kiadó. Budapest. 2. átdolg. és bőv. kiadás 2000. 757–758.

-Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: (elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)

-Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_Demeter

-Wurzbach: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. Bd. 5. (Wien 1859) p. 242–243. (Elektronikus hozzáférés:
http://www.univie.ac.at/voeb/blog/?p=14055)

-Görög Demeterről készült képek:
http://www.bildarchivaustria.at/Bildarchiv//BA/845/B9010205T9010211.jpg
http://www.bildarchivaustria.at/Bildarchiv//BA/845/B9010198T9010204.jpg
http://www.bildarchivaustria.at/Bildarchiv//BA/845/B9010191T9010197.jpg

-Görög Demeter Hajdúdorog honlapján:
http://www.hajdudorog.hu/avaros/hiressegek

-Magyar Mezőgazdasági Múzeum honlapján:
http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/article.php?article_id=263


A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Hadi és Más Nevezetes Történetek - Magyar Hírmondó

Antal Alexandra:

Hadi és Más Nevezetes Történetek (1789-1791) és folytatása, a bécsi Magyar Hírmondó (1792-1803): bécsi kiadású, magyar nyelvű hírlap, a bécsi magyar tudós társaság sajtóorgánuma.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek című hírlap 1789 júliusában indult Bécsben, Görög Demeter és Kerekes Sámuel szerkesztésében. Kezdetben a török háború történetét közölték, heti rendszerességgel, majd 1789 októberétől már hetente kétszer jelentették meg lapjukat. A cím, az első lapszámok tartalma és a szerkesztők kezdeti megnyilatkozásai is arra engednek következtetni, hogy a sajtóorgánum megindítására a török háború adott okot, de a háborús eseményekről való híradáson túl, a lap alapítói egy jóval sokrétűbb program megvalósítását tűzték ki célul. Ennek egyik bizonyítéka, hogy újságukat a török háború befejeződése után sem szüntették meg, 1792-től Magyar Hírmondó címen folytatták tovább, emlékeztetve és kapcsolatot teremtve ezzel az első magyar nyelvű újság, a pozsonyi Magyar Hírmondó című hírlappal, és annak programjával.

Görög Demeter és Kerekes Sámuel bécsi környezetében – főként nevelői tevékenységüknek köszönhetően – egy olyan társaság alakult ki, amely igyekezett összefogni az elszigetelten tevékenykedő magyar kultúra képviselőit. A formálódó nyilvánosság által törekedtek arra, hogy a magyar nyelvi, irodalmi és kulturális törekvéseknek másokat is megnyerjenek, ezáltal támogatókat találva terveik, céljaik eléréséhez. A hírlap támogatói között találjuk Széchényi Ferencet, Festetits Györgyöt, Teleki Sámuelt, akik főként titkáraikon keresztül tartották fenn kapcsolataikat a lapszerkesztőkkel, így Hajnóczy József, Péteri Takáts József és Szentjóbi Szabó László jelentek meg a bécsi összejöveteleiken. A szerkesztők többek között összeköttetésbe kerültek Koháry Ferenccel, Nunkovics Györggyel, Eszterházy Antallal, Pálfy Károllyal, akik szintén támogatták Görögék irodalomtámogató és szervező tevékenységének kibontakozását.

A hírlap közleményeinek anonimitása miatt szinte teljesen elképzelhetetlen a két szerkesztő tevékenységi körének különválasztása. A lap alapítása valószínűleg Görög Demeter nevéhez fűződik, akihez Kerekes Sámuel csak később csatlakozott. Kerekes 1800-ban bekövetkezett váratlan halála után Görög többeket meghívott a Hírmondó szerkesztésére, így rövidebb ideig Sándorffy József, Péteri Takáts József, Kömlei János, Márton József és Császár József vette ki részét a munkából.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek közleményeinek nagy részét a hadi hírek, tudósítások teszik ki, főként a török háború, a francia forradalom, lengyel szabadságharc eseményeiről tudósítanak, a sebesültek és foglyok számáról, hadvezérekről és hőstettekről, haditechnikai leírásokról, de hírt adnak például Anglia polgári berendezkedéséről, és a rabszolga-kereskedelemről is. A magyarországi közleményekben az ország- és vármegyegyűlések események, rendeletek közlésén túl, tájékoztatnak a korona szállításáról, a mezőgazdaságról, szegénységről, az utak rossz állapotáról, élelmiszerárakról, időjárásról, bűntényekről, és egyre többször jelentetnek meg a magyar kultúrával összefüggő cikkeket is. Gyakrabban értesítik olvasóikat a magyar oktatásról, színházról, öltözetekről, tudós társaságok kezdeményezéseiről, és fokozatosan jelennek meg a hírlapban versek, fordítással, új munkákkal kapcsolatos tervek, olvasói levelek. A kiadvány fő műfaja továbbra is a hír maradt a hadi, a kulturális, a tudományos, és az egyéb közleményekben egyaránt, mivel a szerkesztőknek nem nyílt arra lehetőségük, hogy egy-egy jelentősebb hír kapcsán részletesen kifejthessék álláspontjukat, vagy hosszabb megjegyzéseket fűzzenek hozzá. A híreket azonban nem egyszerűen átveszik, általában rövidítik, megjegyzésekkel látják el őket, így átlépve a referáló hírforrások merev formáit, már újra és újra hangsúlyozni tudták a magyar nyelv és kultúra fejlesztésének fontosságát.

A sokrétű tájékoztatásnak köszönhetően a hírlap – a korabeli sajtótermékekhez mérten – igen nagy népszerűségre tett szert, amit az illusztrációk megjelenése szintén élénkíthetett. Az újság híreihez tartozó rajzolatok elkészítésére rézmetszőket, betűmetszőket foglalkoztattak, így az újság előfizetőinek térképeket, a jelentősebb eseményekről tájékoztató képeket küldtek.

Görög Demeterék kapcsolatban álltak a különböző tudós társaságok (erdélyi, kassai, komáromi, soproni, és pesti) íróival. A kiadványukban rendszeresen közöltek tudósításokat a magyar tudós társaságok sajtóorgánumaiból, gyakran volt olvasható a Magyar Museumból, a Mindenes Gyűjteményből, vagy Kazinczy Orpheusáról szóló cikk, felhívás, ezzel is pótolva a magyar nyelvű művelődés intézményeinek hiányát, és kapcsolódva a korszak tudósainak célkitűzéséhez, az akadémiai törekvések megvalósításához.

A hírlaphoz több kiemelkedő jelentőségű felhívás is kötődött: az első magyar nyelvű pszichológia (Gyárfás Ágnes: Az első bölcseleti mű, Bárány Péter: Jelenséges lélek=mény. MTA. 1990.; Bogár Krisztina: Kant ismeretelméletének hatása az első magyar pszichológiai munkában. In: ItK 2002. 5–6. sz.) megírását kezdeményező pályázati tétel, majd egy grammatikai pályázat, amely a köztudatban a Debreceni Grammatika (Magyar Grammatika, mellyet készített Debreczenbenn egy Magyar Társaság, Bétsbenn A’  Magyar Hírmondó íróinak költségével, Alberti betűivel, 1795.) néven fennmaradt munka megjelentetéséhez vezetett, valamint az anyanyelv fontosságát bizonyító felhívás, amely Báróczi Sándor A’ védelmeztetett magyar nyelv (Báróczi Sándor: A’ védelmezett magyar nyelv, 1790.) című röpiratát eredményezte.

A hírlap – társadalmi és kulturális szempontból – legizgalmasabb részének az 1789-től 1792-ig tartó időszak tehető, amikor II. Józsefnek köszönhetően a cenzúraviszonyok rendezettebbek lettek. Később II. Lipót is engedett a magyar nyelvű törekvéseknek, sőt ő maga is támogatta a magyar nyelv használatát, de I. Ferenc szigorúbb cenzúraviszonyai miatt a hírlap 1795 után egyre inkább elszürkült, míg a lap 1803-ban, Görög Demeter udvari nevelővé történő kinevezése után megszűnt.

 

Szakirodalom:

Összefoglaló sajtótörténeti munkák:

-Busa Margit: Magyar sajtóbibliográfia, 1705-1849. 1-2. OSzK. Budapest, 1986.

-Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet, Budapest: Haza és Haladás Alapítvány, 1993. (Elektronikus hozzáférés: http://vmek.oszk.hu/03100/03157/03157.htm)

-Debreczeni Attila: Tudós hazafiak és érzékeny emberek. Integráció és elkülönülés a XVIII. század végének magyar irodalmában. Universitas Kiadó. Budapest. 2009.

-Dersi Tamás – Szántó Tibor: A magyar sajtó képeskönyve. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1973.

-Dezsényi Béla Nemes György: A magyar sajtó 250 éve. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1954.

-Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada (1705-1805). A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára, Budapest, 1941.

-Ferenczy József: A magyar hírlapirodalom története 1780-tól 1867-ig, Budapest, 1887. (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/06900/06997/)

-Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705-1867. Budapest, A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára, 1916. (A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címjegyzéke 5.) (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/06900/06944/index.phtml)

-Kókay György: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei 1780-1795. Akadémiai Kiadó, Irodalomtörténeti Könyvtár, Budapest, 1970.

-Kókay György: Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1983.

-Kókay György: Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra. Historia Litteraria 8. Universitas Kiadó. Budapest. 2000.

-A magyar sajtó története I. 1705-1848. (Szerk. Kókay György) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/1.html)

-A magyar sajtótörténet válogatott bibliográfiája 1705–1944 1-2. (Szerk. Lakatos Éva) OszK, Budapest, 2010.

-A magyar sajtó története (Szerk. Buzinkay Géza – Kókay György – Murányi Gábor)
Budapest: MÚOSZ, 1994.,  Javított, bővített kiadás: 2001 Budapest: Sajtóház Kiadó.

-Színházi hírek 1780-1803. A Magyar Hírmondó, a Hadi és más nevezetes történetek és a bécsi Magyar Hírmondó tudósításai. (Szerk. Wellmann Nóra – György Eszter) Színháztörténeti Könyvtár 13., Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1982.

-„Tekintetes Szerkesztő Úr!” Levelek a magyar sajtóról. (Szerk.: Fehér Katalin – Kókay György) Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyar Levelestár, Budapest, 1990.

 

Tanulmányok:

-Antal Alexandra: A Hadi és Más Nevezetes Történetek szerepe az irodalmi nyilvánosság alakulásában. In: Magyar Könyvszemle. 2012. 128. évf. 1. sz. 21-39.

-Dezsényi Béla: Legrégibb hírlapjaink életrajzához. In: Magyar Könyvszemle. 1940. 4. sz., 353–361.

-D. Szemző Piroska: A magyar folyóiratillusztráció kezdetei. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1953. Budapest, 1954., 101-184.

-Fehér Katalin: 18. századi irodalmi diáktársaságaink és a sajtó. In: Magyar Könyvszemle. 2000. 116. évf. 3. sz. 378-389.

-Goriupp Alice: A kormányzat sajtópolitikája és a magyar hírlapok a XVIII. sz. fordulóján. In: Magyar Könyvszemle 1944. 68. évf. 3. foly. 1. sz., 19-34.

-Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789-1803) OSzK Évkönyv 1957. Budapest, 1958. 164-192.

-Kókay György: A hazai újságolvasás történetéhez. In: Magyar Könyvszemle 1959. 75. évf. 5. foly. 4. sz., 357–360.

-Kókay György: Az első magyar újságok és az akadémiai törekvések. In: Magyar Könyvszemle. 1981. 97. évf. 1–2. sz. 35-40.

-Kosáry Domokos: A magyar sajtó megszületése. In: Magyar Könyvszemle. 1981. 97. évf. 1-2. sz. 7-15.

-Lukács József: Katonai hírlapok a magyar honvédség felállításáig. In: Magyar Könyvszemle. 1941. 65. évf. 3. foly. 4. sz. 381-388.

-Márkus Rozália: „Paris, die Haupstadt der Revoluzionen...”: a bécsi „Hadi és más nevezetes történetek” és három magyarországi német nyelvű újság hírszolgáltatásának összehasonlító vizsgálata a francia forradalom egy szakaszának hírein. In: Sic itur ad astra. 1996. 10. évf. 1-3. sz., 139-174.

-Porkoláb Tibor: „A’ Magyar Lovasságnak MDCCLXXXIX” A török háború kultusza a Hadi és Más Nevezetes Történetekben. In: Építész a kőfejtőben. Tanulmányok Dávidházi Péter hatvanadik születésnapjára. Rec.iti., az MTA Irodalomtudományi Intézetének recenziós portálja. Budapest. 2010. 237-249.

-Taxner-Tóth Ernő: A bécsi Magyar Hírmondó első évfolyamai 1792–1795 In: Studia Litteraria, Tanulmányok a klasszikus magyar irodalom köréből. Debrecen, 2010. 20-53.

 

Külső hivatkozások:

-A Hadi és Más Nevezetes Történetek és a bécsi Magyar Hírmondó digitalizált lapszámai:

-a Ráday Gyűjtemény digitalizált dokumentumaiban:

http://radaygyujtemeny.hu/digit/index.htm

-a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumában:

http://dea.lib.unideb.hu/dea/handle/2437/97458

-A hírlap folyamatosan bővülő repertóriuma a Régi magyar folyóiratok és hírlapok honlapon:

http://deba.unideb.hu/deba/cikk/hmnt.php

-A Hadi és Más Nevezetes Történetekről és a bécsi Magyar Hírmondóról A magyar sajtó történetében I. (1705-1848):

http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/55.html

-Az OSzK sajtómúzeuma:

http://sajtomuzeum.oszk.hu/


A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Kassák Lajos

Korpa Tamás:

Kassák Lajos (1887–1967): Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, tipográfus, lapszerkesztő.

Életút

Érsekújváron (ma Nové Zámky, Szlovákia) született Kassák István gyógyszertári laboráns és Istenes Erzsébet mosónő gyermekeként. Bár szülei taníttatni akarták, a gimnáziumi tanulmányait félbe hagyta, hogy lakatosinasnak állhasson, segédlevelet szerzett. Szakmát szerezve szülővárosában, Győrött és Budapesten dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, az egyletek kulturális tevékenységében. 1909-ben gyalog, pénz nélkül Párizsba ment. Első verse 1908-ban látott napvilágot, első novelláskötete pedig 1912-ben Életsiratás címmel. 1915-ben elindítja a magyar avantgárd első folyóiratát (A Tett), ugyanebben az évben publikálja első verskötetét (Éposz Wagner maszkjában). A Tett betiltását (1916) követően megalapítja az avantgárd nemzetközi figyelemmel is kísért fórumát, a t (1916-1925). A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ám a Kun Bélával folytatott vitái arra késztették, hogy távolságot tartson a bolsevik irányzattól, ugyanakkor soha nem tagadta meg baloldaliságát, és egész életében nem választotta szét a művészt és a társadalomért felelős embert. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ott jelentette meg a Ma című folyóiratának új számait. 1926-ban tért vissza Magyarországra. 1926–27-ben Illyés Gyulával és Déry Tiborral közösen szerkesztette a Dokumentum című folyóiratot, 1928-ban pedig a szociáldemokrata mozgalom fiatal értelmiségére támaszkodva megindította a Munkát, ugyanebben az évben veszi feleségül Simon Jolánt (aki 1938-ben öngyilkosságot követett el). 1940-ben izgatásért két hónapot börtönben töltött. 1945-ben Fodor Józseffel szerkesztette az Új Időket. Második feleségével (hagyatékának későbbi gondozójával), Kárpáti Klárával 1946-ban köt házasságot. 1947-ben szociáldemokrata képviselőséget vállalt. 1949-től belső száműzetésbe kényszerült, művei nem jelenhettek meg. 1953-ban kizárták a pártból. 1954-ben visszaköltözött Budapestre. 1956 után tért vissza az irodalmi életbe (íróként a „tűrt” képzőművészként gyakorlatilag a „tiltott” kategóriába tartozott) Egy 1961-es kivétel után sem Párizsba, sem Rómába nem engedték ki saját kiállítására. 1958-tól a párizsi Magyar Műhely című kiadvány fiatal emigráns szerkesztői (Albert Pál, Bujdosó Alpár, Nagy Pál, Papp Tibor) Kassák munkásságát állították lapjuk és saját munkásságuk középpontjába. A 60-as évek avantgárd reneszánsza a nemzetközi érdeklődést is ráirányította. Egymást követték külföldi kiállításai. 1965-ben Kossuth-díjat kapott. Két évvel később, 1967-ben hunyt el Budapesten.

Pályakép

Kassák, az irodalmár

Szemléletének Ady és a Nyugat hatása, valamint nyugat-európai körútja adott egyetemesebb távlatokat. Korai novelláinak és Misilló királysága (1912) című regényének naturalizmusán átüt a nyugtalan útkeresés szándéka. Szociális hevületű lírájában és egyfelvonásosainak szimbolikus nagyításaiban (Isten báránykái, 1914) pedig már a formabontó költő készülődött. Háborúellenes publicisztikáját meghatározták szocialista nézetei. Fölfigyelt az avantgárd kibontakozó mozgalmaira, a futurizmusra és az expresszionizmusra. Az izmusok hatására született meg eklektikus, de az avantgárd határozott jegyeit is magán viselő verseskötete, az Eposz Wagner maszkjában (1915). Mellette a kassáki konstruktivitásnak és expresszivitásnak olyan modellértékű költeményei jelentek meg, mint a Mesteremberek és az Örömhöz. 1917-től részt vett a politikai harcokban. Sorra jelentek meg expresszionista hangvételű, antimilitarista és erősen szociális indíttatású novellás- és verseskötetei (Egy szegény lélek megdicsőülése, 1918; Khalabresz csodálatos púpja, 1918; Hirdetőoszloppal, 1918), valamint regénye (Tragédiás figurák, 1919). Lapjában és világnézeti különszámaiban manifesztumok, cikkek sorozatát írta a társadalom és a művészetek forradalmi átalakításáért. E tevékenységével teremtette meg a jellegzetesen magyar avantgárd mozgalmat, az aktivizmust. A diktatúrával szembeni fönntartásait röpiratban hirdette meg (Levél Kun Bélához a művészet nevében). A bécsi Ma erős dadaista, majd konstruktivista színeivel a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált; Kassák Lajos pályája kiteljesedett. Költészetének monumentális alkotásai lírai eposzai (Máglyák énekelnek, 1920; A ló meghal, a madarak kirepülnek, 1922); versesköteteiben, számozott költeményeiben az izmusok szemléleti változásai rögzíthetők (Világanyám, 1920; Új versek, 1923; Tisztaság könyve, 1926). A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai, mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be, melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve (1922). Törekvéseinek szintéziseként is fölfogható önéletrajza (Egy ember élete, 1927–1935). A fokozatosan elmagányosodó, a kísérletezésekkel fölhagyó, elégikus hangra váltó alkotóról a költő Kassák Lajos vall teljesebben. A változás nyomai már a számozott versek utolsó kötetében érzékelhetők (35 vers, 1931), s válogatott verseinek megjelenésével váltak nyilvánvalóvá (Földem, virágom, 1935). Az Ajándék az asszonynak (1937) és a Fújjad csak furulyádat (1939) az egyén és a társadalom nyomasztó valóságából küzdi ki egy sajátos bukolika hangjait, míg a tépődő lélek a vallásos élményhez kerül közelebb. Bölcselet és líra találkozásából született bensőséges levélregénye (Anyám címére, 1937). Az évtized végére művészeteszménye a babitsi új klasszicizmus felé közeledett, s Móriczhoz hasonlóan a napi politikából való kivonulást hirdette. A 40-es évek legelején verseiben a rezignáció és a magány érzései uralkodnak. 1945 után nagy lendülettel látott munkához. Szerkesztői tevékenysége, megújuló alkotókedve fölélesztették avantgárd vonzalmait. A szürrealizmus és a konstruktivizmus hagyományai felé tájékozódott, a történelmi változásokat tükröző lírája a posztexpresszionizmus jegyében idézte a tízes évek ódai hangütéseit (Szegények rózsái, 1949). Prózájában a tragédiákon túljutott társadalom, az egyén önvizsgálatának (Az út vége, 1946) és az új kor dokumentálásának – sematikus vonásoktól sem mentes – igénye munkált (Ahogyan elindultak, 1949). A belső száműzetésben a politikai viszonyokat is leleplezte naplója (Szénaboglya, [1955–56], 1988). Művét az öregedés lírájának, kiérlelt művészeti nézeteinek, atmoszférateremtő erejének együttese klasszikus értékűvé avatja. A mellőzöttségben festői ambíciói újra föltámadtak, s megírta avantgárd mozgalmainak történetét. Pályájának ismételt megújulását öregkori költészete teremtette meg. Az emlékezés és a mulandóság hétköznapi élményeiből alakította ki szuverén, emelkedett, tárgyias líráját (Költemények, rajzok, 1958; Szerelem, szerelem, 1962; Vagyonom és fegyvertáram, 1963; A tölgyfa levelei, 1964; Mesterek köszöntése, 1965; Üljük körül az asztalt, 1968). Kassák Lajos hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút teremtő fórumai. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének éthosza. (http://nyugat.oszk.hu/html/alkotok/kassak.htm)

Kassák, a képzőművész

A magyar avantgárd főalakja a vizuális művészetek sokféle ágában, műfajában dolgozott a tipográfiától a festett fareliefekig; készített grafikákat, kollázsokat, fotómontázsokat és festményeket. Itthon a fiatal művészek körében a tiszta szellemiség idolja lett. Kassák a művészetnek részben különleges agitatív szerepet követelt (ez a szándék tükröződik az aktivista jelzővel illetett A Tett koncepciójában is), társadalmi felelősségét hangsúlyozta. Fő művész-munkatársa Uitz Béla volt. A Tett 1916. évi betiltása után megindította a Ma című aktivista folyóiratát. A Ma Visegrádi és Váci utcai szerkesztőségi termeiben kiállításokat rendezett az általa felfedezett művészek munkáiból. Uitz Bélán kívül Tihanyi Lajos, Bortnyik Sándor, Pátzay Pál mellett Gulácsy Lajos, Bohacsek Ede, Schadl János, Dobrovits Péter, a Galimberti házaspár stb. szerepeltek. Mattis-Teutsch és Rohancsek Ernő fölfedezője. Tanácsköztársaság bukását követő bebörtönzése után, Kassák bécsi emigrációjában 1926-os hazatéréséig folytatta a Ma kiadását. A 20-as években alkotta meg a Képarchitektúra (Bildarchitektur) fogalmát, ezzel is a korszak avantgárd főáramához, a korszak fogalmi-képi megfogalmazási kísérleteinek kimunkálásához csatlakozott. Nagy előképei az oroszok, különösen Malevics és Tatlin voltak. Szigorúan megformált képi rendszerükkel (melyben a formának-erővonalnak-színnek megvoltak a fogalmi ekvivalensei) szemben Kassák kiindulópontként a fogalmat választotta, képarchitektúrái költői megfogalmazásainak vizuális analógiái voltak; az 1925-ben kiadott Tisztaság Könyvében számozott költeményei és képarchitektúrái együtt szerepelnek. A húszas években Kassák szellemi pályaíve jelentős változásokon ment keresztül, a dadaista hatásoktól a pragmatikus konstruktivizmusig; ekkor készített képei általában kisméretűek. Kassák 1946-1954 között Békásmegyeren élt, ahol telekszomszédja, Gadányi Jenő baráti biztatására újra rajzolni kezdett. Tusrajzokat készített, melyek a természetben mélyen rejlő energiák megjelenései, majd redukált kompozíciójú csendéleteket festett. 1956-tól visszatért a kulturális életbe. A 20-as évek avantgárd mozgalmainak nemzetközi "reinkarnációja" munkásságát is felfedezte; világszerte sorra nyíltak kiállításai. Korai absztrakt művei iránt főleg a Vasarelyvel együttműködő Denise René és a kölni Galerie Gmurzynska érdeklődött. Az 1966-1967-es párizsi nagy dadaizmus kiállításon 15 művével vett részt. Ismét elkezdett nem figuratív munkákon dolgozni. Késői művei líraibb hangvételű absztrakciók; nagy távlatú, mégis személyes vallomások. Hagyatékából 1976-ban létrehozott Kassák Emlékmúzeum állandó kiállításon mutatja be munkáit. (Bori Imre – Körner Éva: Kassák irodalma és festészete. Bp. 1967. Magvető, illetve:

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kassak_lajos)

A legújabb szakirodalom tükrében

Az 1990-es és 2000-es évek Kassák-recepciójának és újraolvasási kísérleteinek jellegadó kihívása a Kassák neve alá rendeződő sokarcú poétika néhány darabjának részletes és pontos kontextualizálása az európai avantgárd folyamatok rendszerében. (Kulcsár Szabó Ernő: Az elidegenített nyelv „beszéde”. Az avantgarde hagyomány kérdéséhez (Irodalomtörténet, 1993/3) és Kulcsár-Szabó Zoltán: Az idegenség poétikája? Az avantgarde költészet önprezentációs alakzatainak kérdéséhez (in: Kulcsár-Szabó Zoltán: Metapoétika, Kalligram, Pozsony, 2007)) Ezek a kísérletek egyúttal jelentékeny módon járultak hozzá az avantgárdról való hazai irodalomelméleti diskurzusok teoretikus-szaknyelvi újragondolásához. A magyar avantgárd-diskurzusok ideológiai-társadalmi karaktere helyett előtérbe kerülő poétikai, komparatisztikai szempontok izgalmas eredményeket hoztak a különböző „izmusok” mérlegelése mellett az életmű szövegalkotási jellegzetességeinek működéséről, és az életmű esztétikai egyenetlenségének miértjeiről is. A Kassák-ouvre esztétikai változékonysága annak grandiózusságából, sok műfajúságából (is) következik, kijelölve (és érezhetően meghatározva) a recepció tematikai súlypontjait (A ló meghal a madarak kirepülnek; számozott versek; Egy ember élete). A Kassák-recepció kérdezőhorizontja e kitüntetett művek elemző, sok szempontú olvasatait alkotja meg (így szükségképpen jól kimunkált csomópontokként láttatja e költészet helyét a magyar és európai irodalomban). Ennek következtében hihetetlen mértékben megnőtt e művek lehetséges textuális környezeteinek sokszínűsége. A motivikus-topikus analízistől, Kassák korai műveinek lehetséges zene(történet)i környezetéből nyerhető szempontokon át olyan termékeny „újraolvasási” utak nyíltak meg, melyek éppen az avantgárd hagyománytagadó gesztusai által háttérbe szorított történeti összefüggések kidolgozásához járultak hozzá.

Izgalmas értelmezések iránytárgya – a magyar avantgárd legmaradandóbb alkotásaként értett – A ló meghal a madarak kirepülnek című költemény. A poéma recepciójának ellentmondásos története arra vall, hogy a mű nemcsak a maga esztétista, illetve strukturalista értelmezőinek nyitotta meg eltérő módon a jelentéshorizontját, hanem új válaszokat képes adni a modernséget záró korszakküszöb kérdéseire is, elsősorban a verset uraló dadaista nyelvhasználat (és az ebből kiolvasható nyelvszemlélet) elemzéséhez. (A vers krononómiai értelmezhetőségével (Vajda Károly: Gondolatok A ló meghal a madarak kirepülnek krononómiai értelmezendőségéről. In: Irodalomtudomány, 1999/1), illetve a vers motívumtörténeti vizsgálhatóságával kapcsolatban (Szigeti Lajos Sándor: Lócsere és költői szárnyalás. Kassák „hitvallása” és egy motívum „ars poeticája”. In: Irodalomtörténet, 1999/3) szintén születtek izgalmas értekezések.) A ló meghal a madarak kirepülnek akárcsak a dadaizmus, amelyhez szorosan odatartozik, történetileg jól meghatározható költészeti stratégiával hangoztatja a jelentéstelen nyelv hatalmát és kérdőjelezi meg a történetiség genetikus értelmezését. Egyúttal pedig a megértő észlelés időbe vetettségét s az idő megszakított folytonosság mentén való elgondolását hangoztatja, azaz a nyelv térbeli szerkezetét alárendeli a szukcesszió hatalmának. Kassák verse poétikai stratégiái révén egyszerre tartozik hozzá egy irodalomtörténeti korszakhoz, s leplezi le azt, amennyiben elismeri és ráhagyatkozik a nyelv jelentéstől megfosztott tételező erejére. Ennélfogva egy időben állítja és tagadja saját modernségét. (Bónus Tibor: Avantgarde, történetiség, szubjektum. A ló meghal a madarak kirepülnek értelmezéséhez. (In: Diskurzusok összjátéka. Irodalmi olvasásmódok. Balassi Kiadó, Bp., 2001.))

Az újabb recepció második kitüntetett szövegállománya a 18. számozott költemény. (Kovács Béla Lóránt: A tipográfia disszeminatív teljesítménye. Kassák Lajos: 18- számozott költemény. (In: Literatura, 1999/2)) A számozott költemények képversei és szöveg-kollázsai majdnem olyan jelentős hatást tudtak gyakorolni a rákövetkező korok irodalmára, mint A ló meghal…című poéma, amelynek első kiadása is tekinthető képversnek. (A ló meghal a madarak kirepülnek először a 2X2 1922/1-es számában jelent meg, másodjára pedig 1926-ban, a Tisztaság könyve című kötetben. A két kiadás között a legfontosabb eltérés a tipográfiai kivitelezésben mutatkozik.) Sőt a 18. számozott költemény néhány helye a hosszúvers széttartó voltára felhívva a figyelmet idézi meg, hozza textuális játékba (ez éppígy igaz a szövegszerű kapcsolatokra, mint ahogyan a tipográfia szerepére is). A 18. számozott költemény invenciózus tipográfiája a magyar lírában még nem ismert poétikai eljárások létrejöttét tette lehetővé. Kassák írásképe nem akcidentális tartozéka művészetének. A 18. számozott költemény (amellett hogy szembesít ezzel a ténnyel, tovább is mutat rajta) láthatóvá teszi a beszéddel szemben alulértékelt írás felforgató erejét és azt, hogy ez „irodalmi” szempontból irreleváns. A versek olyan kérdésre tudnak válaszolni, amely saját korukban még nem létezett, de egy mai interpretáció számára lényegesnek bizonyul: a tipográfia disszeminatív teljesítményére.

A recepció harmadik lényegi fókuszterületén Kassák Egy ember élete című műve helyezkedik el, különleges pozíciót elfoglalva az önéletrajzi, életrajzi, historikus, fikciós (műfaji) minőségek keresztezésének tekintetében. Az autobiografikus tradíció kódjait mozgósító Egy ember élete központi alakjának történetét hol mint regényhősét, hol mint történeti, hol mint irodalomtörténeti figurát olvassa. (Thomka Beáta: História, életrajz, fikció, illetve Dobos István: A test és szellem emlékezete. A személyiség fogalmának átértékelése. (in: Az én színrevitele. Önéletírás a XX. századi magyar irodalomban. Balassi, Bp. 2005)) A kreált személy, valamint a létrehozó, és az általa létrehozandó kép, képmás, szubjektum, alany viszonya is figyelmet érdemel. Az Egy ember élete újabb értelmezéseket ösztönző kihívása annak vizsgálata, ahogyan a tapasztalati anyag a fikcionáló műveletek következtében nyitott, sokrétű diszkurzív alakzattá szerveződik. Ezáltal tehet fel új kérdéseket a história és a fikció, az élettörténet és a regény, a személyes és a kollektív narratív identitás, valamint a poétika formai hagyományai közötti átjárhatóság iránt fogékony olvasatok számára.

 

Művei

Líra

Eposz Wagner maszkjában. Versek. 1915.

Hirdetőoszloppal. Versek. 1919.

Ma I. Versek. Bécs. 1921.

Világanyám. Válogatott versek 1914–1921. Bécs. 1921. Bán-Verlag.

Kassák új versei. Versek. Bécs. 1923. Knittel ny., (Írók Könyvtára 2.)

A ló meghal a madarak kirepülnek. Vers. Bécs. 1924.

Tisztaság könyve. Versek, prózai szövegek, fordítások, képek. Bécs. 1926. Horizont, = Bp. 1926. Dokumentum.

35 vers. Versek. Bp. 1931. Munka,

Földem, virágom. Válogatott versek. 1935.

Ajándék az asszonynak. Versek. 1937.

Fújjad csak furulyádat. Versek. 1939.

Sötét egek alatt. Versek. 1940.

Szombat este. Versek. 1941

Összegyűjtött versei. 1946.

Hatvan év összes versei. 1947.

Dal a kenyérről. Gyermekversek. 1948.

Válogatott versek. 1995.

Üljük körül az asztalt. Versek. 1968.

Számozott költemények. Illusztrációk: Kassák Lajos. Szerk.: Kassák Lajosné. 1987.

Szegények rózsái. Versek. 1949.

Válogatott versei 1914 1949. 1956.

Csillagok, csillogjatok, virágok, virágozzatok. Gyermekversek. 1957

Költemények, rajzok 1952 1958. 1958.

Szerelem, szerelem. Versek, rajzok. 1962.

Vagyonom és fegyvertáram. Versek. 1963.

A tölgyfa levelei. Versek. 1964. = 1968.

Mesterek köszöntése. Versek. 1965.

Epika

Regény

Misilló királysága. Regény. 1918. = 2. kiad. 1920. = 3. kiad. 1920. = 1961.

Tragédiás figurák. Regény. 1919.

Egy ember élete. Önéletrajzi regény. I. rész: Gyermekkor. Kamaszévek. Csavargások. Bp.

Napok, a mi napjaink. Regény. 1928.

Marika énekelj! Regény. 1929.

Angyalföld. Regény. Bp. 1929. Pantheon,

Megnőttek és elindulnak. Regény. 1931.

Munkanélküliek. Regény. 1932.

A telep. Regény. 1933.

Az utak ismeretlenek. Regény. 1934.

Akik eltévedtek. Regény. 1936.

Anyám címére. Levélregény. 1937.

Egy kosár gyümölcs. Regény. 1939.

Azon a nyáron. Regény. 1940.

Egy lélek keresi magát. Regény. 1941. = 1948.

Virág Balázs. Kisregény. 1942.

Két fiatal élet. Kisregény. 1942.

Hídépítők. Regény. 1942.

Közelgő viharok. Kisregény. 1943.

Egy álom megvalósul. Regény. 1943.

Dráma az erdőben. Kisregény. 1943.

Karácsonyiék. Regény. 1943.

Mögötte áll az angyal. Regény. 1948.

Az út vége. Regény. 1946. = 1963.

Angyalföld. Regények. Szekszárd. 1995

Elbeszélés

Életsiratás. Elbeszélések. 1912. = 1930.

Khalabresz csodálatos púpja. Elbeszélések. 1918.

Egy szegény lélek megdicsőülése. Elbeszélések. Bp. 1918. Athenaeum

Novelláskönyv. Válogatott elbeszélések 1911–1919. Bécs. 1921. Bán-Verlag,

Menekülők. Elbeszélések. 1933.

Három történet. Elbeszélések. 1935.

Emberek, sorsok. Elbeszélések. 1943.

Egy emlék hálójában. Elbeszélés. 1942.

Boldogtalan testvérek. Válogatott elbeszélések. 1957.

Mélyáram. Elbeszélések. 1958.

Mélyáram. Összegyűjtött elbeszélések. 1960.

Nehéz esztendők 1 2. Válogatott elbeszélések. Szerk.: Parancs János. 1980.

Játék. Válogatott elbeszélések. 1997.

Elbeszélő költemény

Máglyák énekelnek. Elbeszélő költemény. Bécs. 1920. Bécsi Magyar Kiadó

Dráma

Isten báránykái. Három egyfelvonásos darab. 1914.

És átlépték a küszöböt. Dráma három felvonásban. 1948.

Esszé, tanulmány, interjú, napló

Levél Kun Bélához a művészet nevében. 1919.
A képarchitektúra. Tanulmány. 1922.

Álláspont. Tények és új lehetőségek. Esszé. Bécs, 1924.

Az új művészet él. Tanulmány. Kolozsvár. 1931. Korunk

Napjaink átértékelése. Esszé. 1934.

Vallomás tizenöt művészről. Interjúk. 1942.

Kis könyv haldoklásunk emlékére. Naplófeljegyzések. 1945.

Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Esszé. 1947.

Csavargók, alkotók. Válogatott irodalmi esszék. Szerk.: Ferencz Zsuzsa. 1975.

Éljünk a mi időnkben. Esszék a képzőművészetről. Szerk.: Ferencz Zsuzsa. 1978.

Szénaboglya. Napló 1955–1956. Szerk.: Csaplár Ferenc. Utószó: Botka Ferenc. 1988.

A fal mögött áll és énekel. Válogatott írások. 1974.

Társszerzővel írt kötetek

Kassák Lajos – Komját Aladár – Lengyel József – Mátyás György: Új Költők Könyve. Antológia. 1917.

Kassák Lajos – Moholy-Nagy László (szerk.): Új művészek könyve. 1922 = Bp. 1977.

Kassák Lajos –Nádass József: Gorkij. Dráma egy felvonásban. 1947.

Kassák Lajos –Pán Imre: Az izmusok története. Esszé. Bp. 1972. Magvető, 314 p.

Műfordítások

Blaise Cendrars: Húsvét New Yorkban. Ford. és bev.: Kassák Lajos. 1964.

Válogatott műfordítások. Vál. és szerk.: Parancs János. 1986.

Kritikai igényű szövegkiadások

Kassák Lajos összes versei 1 2. Szerk. és utószó: Kassák Lajosné. 1970.

Kassák Lajos válogatott művei 1 2. Szerk., jegyz., utószó: Sík Csaba. 1983.

 

Szakirodalom

Monográfiák

Bori Imre – Körner Éva: Kassák irodalma és festészete. Bp. 1967. Magvető

Bori Imre: A magyar irodalmi avantgarde 3. Az avantgarde apostolai: Füst Milán és Kassák Lajos. Újvidék. 1971.

Rónay György: Kassák Lajos alkotásai és vallomásai tükrében. Bp. 1971. Szépirodalmi, (Arcok és vallomások.)

Csaplár Ferenc: Kassák körei. Bp. 1987. Szépirodalmi,

G. Komoróczy Emőke: Kassák és a magyar avantgárd mozgalom. Bp. 1995. Hét Krajcár

Aczél Géza: Kassák Lajos. Bp. 1999. Akadémiai,

Tanulmánykötetek

Illés Ilona – Taxner Ernő (szerk.): Kortársak Kassák Lajosról. Bp. 1975.

Csaplár Ferenc (szerk.): Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajosról. Bp. 1987.

Pomogáts Béla (szerk.): A virágnak agyara van. In memoriam Kassák Lajos. Bp. 2000. Nap,

Kabdebó Lóránt – Kulcsár Szabó Ernő – Kulcsár-Szabó Zoltán – Menyhért Anna (szerk.): Újraolvasó. Tanulmányok Kassák Lajosról. Bp. 2000. Anonymus

Deréky Pál: "Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi”. Debrecen, 1998, Kossuth Egyetemi Kiadó

Standeisky Éva: Kassák, az ember és a közszereplő. Bp. 2007. Gondolat

Juhász R. József – H. Nagy Péter (szerk.): A Kassák-kód. Pozsony. 2008. Szlovákiai Magyar Írók Társasága

Tanulmányok

Aczél Géza: Kassák Lajos pályakezdése. Alföld, 1987/3 27-38

Aczél Géza: "dalba kezdenek a madarak". Kassák Lajos a koalíciós korszak első éveiben. Irodalomtörténet, 1993/3 508-540

Aczél Géza: Óda és vissza: Kassák Lajos – egy kiábrándulás természetrajza. Literatura, 1993/3 235-253

Aczél Géza: Kassák Lajos költészetének utolsó évtizedéről. Jelenkor, 1994/10 903-912

Aczél Géza: Termő avantgárd (Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek). Tiszatáj, 1996/12 (Diákmelléklet)

Balázs Imre József: A Kassák Lajos – Németh Andor koalíció lenyomatai (Társas esztétikák). Korunk, 2009/4 95-98

Deréky Pál: Kassák Lajos: Egy ember élete című önéletírásának fogadtatástörténetéhez: összeállítás a húszas és a harmincas évek anyagából. BÁR, 1996/1-2 63-92

Deréky Pál: Eigenkultur - Fremdkultur. Zivilisationskritisch fundierte Selbstfindung in den literarischen Reisebeschreibungen der Aktivisten Robert Müller und Lajos Kassák. Hungarian Studies, 2003/1 157-170

Dobos István: A test és a szellem emlékezete: A személyiség fogalmának átértékelése: Kassák Lajos: Egy ember élete. Literatura, 2004/1 65-97

Fodor Ilona: Kassák Lajos és a Mesteremberek. Látó, 2000/3 94-119

Fried István: Kassák Lajos zenéje: irodalmi és zenei avantgarde Kassák első verseskötetében. Irodalomtörténet, 1999/3 327-346

G. Komoróczy Emőke: Kassák Lajos képversei. Magyar Műhely, 1995. 97. szám 34-44

Ivánszky Ágota: Kassák Lajos: 18. számozott költemény. Irodalomtörténet, 1994/1-2 126-147

Kabdebó Lóránt: "Csak az él, aki megtalálta életét" - Kassák Lajosról. Új Írás, 1987/5 97-104

Kabdebó Lóránt: Egy remekmű poétikai pozíciója : Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek. Literatura, 1999/4 381-395

Kálmán C. György: Kassák Lajos mint Pusztaszabolcs (vagy Rákosrendező). Café Babel, 1998. 27. szám. 119-124

Konok Péter - Svéd László: Kassák Lajos és a Munka című folyóirat története. Múltunk, 2004/1 292-309

Kovács Béla Lóránt: A múltban szóródó szubjektum poémája: (Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek). Studia litteraria, 1999 (37. kötet) 90-97

Kovács Béla Lóránt: A tipográfia disszeminatív teljesítménye: Kassák Lajos: 18. számozott költemény. Literatura, 1999/2 158-170

Kulcsár Szabó Ernő: Alanyiság és deperszonalizáció a 20-as évek Kassákjánál. Új Írás 1987/5 126-143

Kulcsár-Szabó Zoltán: Az idegenség poétikája? Jelenkor 2000/3 281-304

Mekis D. János: Önreflexív alakzatok Kassák Lajos művészetében: Szempontok az életmű narratív vizsgálatához. Literatura 1999/2 171-187

M. Pásztor József: Adalék Kassák Lajos 1945 utáni irodalompolitikusi tevékenységének történetéhez. Irodalomtörténet, 1991/3-4 511-528

Seregi Tamás: Irányzati poétikák együttélése Kassák költészetében.18. számozott költemény. Literatura, 1999/2 146-157

Suhajda Péter: Az avangárd tradíciót "csonkító” dinamizmusa Kassák Lajos: Éposz Wagner maszkjában. Alföld, 2005/6 54-76

Standeisky Éva: Kassák Lajos-interjú 1960-ból. Múltunk, 2007/2

Szigeti Lajos Sándor: Lócsere és költői szárnyalás. Kassák L.: A ló meghal a madarak kirepülnek "hitváltása" és egy motívum "ars poeticája". Irodalomtörténet, 1999/3 365-379

Takács Ferenc: A kassáki parabola. Mozgó Világ, 2001/9 89-93

Tüskés Tibor: Az út vége: Kassák Lajos öt levele. Jelenkor, 2006/11 1092-1097

Kerekes Sámuel

Antal Alexandra:

(Miskolczi) Kerekes Sámuel (Kiskunhalas, kb. 1757/1760. – Bécs, 1800. aug. 27.): a bécsi magyar tudós társaság meghatározó tagja, nyelvtanár, nevelő, lapszerkesztő, mecénás.


Élete:
Kerekes Sámuel életpályáját és tevékenységi körét jórészt homály fedi. Születésének időpontját és helyszínét sem tudjuk pontosan megállapítani. Származását feltételezhetően Kiskunhalashoz köthetjük, a halasi Miskolczi Kerekes családból származhatott. Születési idejével kapcsolatban eltérő adatokkal rendelkezünk. Sütő József körülbelül 1757-re datálta, a kiskunhalasi református iskola jegyzőkönyvei alapján, ahová 1772-ben subscribált, még Miskolczi Sámuel néven. Kerekes halálának hónapjában azonban – az 1800. augusztus 29-i Magyar Hírmondóban megjelentetett méltató cikk alapján – negyven évesnek mondják. A tudósítás szerint így Kerekes Sámuel 1760-ban születhetett, tehát szerkesztőtársával, Görög Demeterrel volt egyidős.
Névhasználatáról sem tudunk biztosat, de bécsi tartózkodása idején, már csak Kerekes Sámuelként ismerjük. Márton József Görög Demeterről írt munkájának egy lábjegyzetében megemlíti, hogy Kerekes Sámuel még debreceni diákként Miskoltzi néven volt ismert. Sütő József pedig arra a megállapításra jut, hogy a családot Miskolczi Kerekesnek hívhatták, és általában csak a Miskolczi nevet használták.
Kerekes Bécsben a Dobozyaknál nevelősködött, 1789 nyarán pedig Görög Demeterrel együtt megindították a Hadi és Más Nevezetes Történetek c. hírlapot, amelyet 1792-től kezdve Magyar Hírmondó néven működtettek. Lakása Bécsben a magyar kultúra találkozóhelye volt. Élete végéig a bécsi Teresianumban a magyar nyelv tanára.


Pályakép:
Kerekes Sámuel neve többnyire egyszerre kerül említésre Görög Demeterével, valamint a bécsi magyar tudós társasággal összefüggésben, mert a hírlapjuk működtetése kapcsán a tevékenységi körüket lehetetlen elkülöníteni egymástól. Az újság adta lehetőségeket használva, Görög Demeterrel pályázatokat tűztek ki, többek között az első magyar nyelvű pszichológia megírására, egy jó magyar nyelvtanra, amelynek például eredménye lett a köztudatban Debreceni Grammatika néven fennmaradt nyelvkönyv, valamint Gyarmathy Sámuel Okoskodva tanító magyar nyelvmestere. Az anyanyelv fontosságát bizonyító felhívásuk pedig Báróczi Sándor A’ védelmeztetett magyar nyelv című röpiratát eredményezte. A lap alapítása minden bizonnyal Görög Demeter személyéhez köthető és eleinte a szerkesztésében is ő lehetett az aktívabb, de a nevelői tevékenysége és a térképek készítése miatt a későbbiekben valószínűleg már Kerekes vehette át a lap tényleges szerkesztését, amit 1800-ban bekövetkezett haláláig végzett. Hírlapjuk segítségével központot képeztek a 18. század formálódó irodalmi nyilvánosságában, számos mecénást a kultúra támogatására ösztönözve, így – ha csak egy rövid időre is – megélénkítették a magyar nyelvű munkák kiadását, kultúraszervező és –finanszírozó tevékenységüknek köszönhetően szervesen illeszkedtek az akadémiai tervek megvalósítását előkészítő tendenciákhoz.


A legújabb szakirodalom tükrében:
A bécsi magyar tudós társaság tagjai közül Kerekes Sámuel életéről, tevékenységéről igen kevés adattal, szakirodalommal rendelkezünk. Sütő József hely- és iskolatörténeti kutatásai során foglalkozott csak Kerekessel. Többnyire a hírlappal összefüggő munkák említik meg nevét, de akkor is Görög Demeterrel együtt, ezért csak egy-egy rövid utalásból kapunk képet életéről, munkásságáról. Két, Miller Jakab Ferdinándhoz írt levele maradt fenn, amelyek az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában (OSzK Kt, Quart. Lat. 781. I. k,. f. 97., f. 99.) lelhetőek fel, amelyek szintén Kerekes lapszerkesztő tevékenységének bizonyítékai.


Munkái:
-Európának közönséges táblája, melyet a legjobb mappák után s az égvizsgálóknak újabb kinyomozásaik szerént készítettek. Bécs. 1790. (Görög Demeterrel együtt.)

Szakirodalom:

Tanulmányok (többnyire Görög Demeterrel együtt említve):
-A magyar sajtó története I. 1705-1848. (Szerk. KÓKAY György) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/1.html)

-ANTAL Alexandra: A bécsi Magyar Hírmondó szerkesztői hálózata. Irodalomtörténeti Közlemények. 2014. (megjelenés alatt)

-ANTAL Alexandra: A Hadi és Más Nevezetes Történetek szerepe az irodalmi nyilvánosság alakulásában. Magyar Könyvszemle. 2012. 128. évf. 1. sz. 20–39.

-Görög Demeter ts. k. udvari főnevelő, aranykultsos és udvari tanátsos hazánkfiának, sz. István apost. magyar király rendje közép keresztes vitézének, több külföldi- és a’ magyar tudós társaság tiszteletbeli tagjának életleírása, és a’ magyar literatura előmozdítása által, valamint a’ nevelés pályáján szerzett érdemei. Kiadta MÁRTON Jósef Professor. Bétsben. Nemes Haykul Antal betőivel. 1834. (Elektronikus hozzáférés: http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/23/47/dd/1/gorog_demeter.pdf)

-Kerekes Sámuel levelei Miller Jakab Ferdinándhoz In: Széphalom 23. (A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve) Sátoraljaújhely 2013., 229–232.

-NAGY Júlia: Görög Demeter, Kerekes Sámuel és Márton József, a XVIII. századi magyar térképészet kiemelkedő művelői. Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 2. füzet. 209–236.

-NAGY Júlia: A „Magyar Átlás.” Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 3-4. füzet. 403–438.

-SÜTŐ József, Századok Lelke: Irodalmi és helytörténeti tanulmányok, Kiskunhalas, 1995, (Halasi Téka 16)

-Lásd még ugyanitt, a Mikipedia honlapon: a Görög Demeter és a Hadi és Más Nevezetes Történetek – Magyar Hírmondó c. szócikkeket és szakirodalmakat.


Külső hivatkozások:
-Magyar Életrajzi Lexikon I. (A-K) Főszerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1967. 616–617. (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ )

-Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. II. köt. (H-Ö) Akadémiai Kiadó. Budapest. 2. átdolg. és bőv. kiadás 2000., 1103.

-Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: (elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k10849.htm

-Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kerekes_S%C3%A1muel

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Kosztolányi Dezső

Lovas Anett Csilla:

Kosztolányi Dezső (18851936): író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. 

Életút

1885március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokaöccse Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. Nagyapja nemes kosztolányi és felsőlehotai Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját.

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.

1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot - Négyesy professzor stílusgyakorlatain - BabitscsalJuhász Gyulával, Karinthy Frigyessel és Füst Milánnal.

1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, s erre a kultuszra született meg válaszként az írás. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a XIX. századba. Elutasította szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szólt Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Rámutatott arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

1908-ban a Hét, az Élet, az induló Nyugat munkatársa lesz, 1911-ben a Világ belső munkatársa.

1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Kosztolányi még ebben az évben megismerkedik Thomas Mann-nal, és kiadja néhány karcolatát, rajzát Mécs címmel. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással.

1916-ban tagja lesz a budapesti Világ című szabadkőműves páholynak. 1917-ben a Pesti Napló belső munkatársa. Ugyanebben az évben az Esztendő szerkesztője. Alapító tagja a Vörösmarty Akadémiának. A tanácsköztársaság bukása után az Új Nemzedék belső munkatársa, részt vesz a Szabó Dezső vezette Magyar Írók Nemzeti Szövetségének munkájában, de hamarosan szakít vele.

1919. szeptember 29-én unokatestvére, Csáth Géza öngyilkos lesz. Kiválik az Új Nemzedék szerkesztőségéből, a Pesti Hírlap munkatársa lesz, ahol haláláig dolgozik.

1922-ben jelenik meg A véres költő /későbbi kiadásokban: Néro, a véres költő/ című regénye.

1930. február 2-án a Magyar Írók Egyesületének közgyűlésén felolvassa Lenni vagy nem lenni című tanulmányát. A Kisfaludy Társaság tagjai közé választja. Decemberben a Magyar Pen Klub elnökévé választják.

1931-ben Münchenben meglátogatja Thomas Mannt. Londonban fogadja Rothermere lord, aki ezer angol fontot ajánl fel az 1931-ben megjelent legjobb magyar mű szerzőjének. Kosztolányi Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond között osztja meg a díjat.

1932-ben francia becsületrenddel tüntetik ki. A konzervatív írók támadására, hogy megmentse a budapesti nemzetközi kongresszust, lemond a Pen Klub elnökségéről, a kongresszuson az elnöki tanács tagjaként vesz részt.

1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró-üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.

1936november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.

Pályakép

Lírai művei

A lírikus Kosztolányi első kötete, a Négy fal között (1907) jellegzetesen századfordulós, szecessziós kötet, Reviczkyre és Komjáthyra visszautaló elemekkel. A kötet legnépszerűbb és máig élő alkotása, az Üllői-úti fák (1906) a századfordulón népszerű sanzon reprezentatív darabja, könnyes-bús búcsúzás az ifjúságtól.

A szegény kisgyermek panaszai (1910) a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Az első kiadásban 32 vers jelent meg. 1923-ig 63 versre bővült a kötet. Életrajzi-pszichologizáló megközelítés szerint saját gyermekkori élményeit reprodukálja, lélektani hitelességgel tárja elénk a gyermeki lélek rezdüléseit, sőt a tudattalan világát is; a gyermekszerep attitűdjéből formálja meg verseit. Az első kötet még az impresszionizmus jegyében fogant, funkciója a világ sokszínűségének, ellentétekben való egységének kifejezése. A bővülés az expresszionizmus felé mozdítja el a kötetet (A rút varangyot véresen megöltükAz őrült napraforgó).

A következő sikeres kötetre viszonylag sokat kellett várni. Néhány reprezentatív vers megjelent a Mágia (1912) és a Mák (1916) kötetekben, mint Arany-alapra arannyalÉnek Virág BenedekrőlAkarsz-e játszani?

Kenyér és bor (1920) című kötet nyitóverse, a Boldog, szomorú dal (1917) az első összegzés a költői pályán, a férfikor első leltára. Az ifjúság és a felnőttség szembesül egymással, s a végső konklúzió, hogy a világba való beilleszkedés lehetetlenné teszi az álmok megvalósulását.

A bús férfi panaszai (1924) című kötet a kortársak számára némiképp csalódást jelentett A szegény kisgyermek panaszai után. Jelentőségét csak az utóbbi évtized Kosztolányi-irodalma mutatta fel. Valójában az eddigi pályát összegző és a kései verseket előrevetítő lírai alkotások gyűjteménye.

Meztelenül (1928) című kötet világképében nem, hanem elsősorban poétikai szempontból újítja meg költészetét. A szabadvershez nyúl, s ezzel lemond a költői eszköztára egyik legfontosabb alapjáról, a rímről. Marad az eszköztelenség, a formai letisztultság, a költői nyelvnek az élőbeszédet imitáló volta. A meghatározó műfajjá a zsánerkép, a jellemrajz válik, s fölerősödik világképének meghatározó mozzanata, a részvét-etika.

Zsivajgó természet (1930) című kötet után jelenik meg a Számadás (1935), a magyar líra egyik csúcsteljesítménye, mely poétikai szempontból is szintetizáló jellegű. Megőrzi a költészet játékosságát, azaz visszatér a Meztelenül kötet előtti rímjátékokhoz, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is. A lexikát megfosztja emelkedettségétől, pontosabban a köznapiságot emeli fel a költészet régióiba. A megformáltság és a természetesség egyszerre jellemzi ezt a költészetet. Eszmei-világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.

Epikus művei

Novellái

Az epikus Kosztolányi alkotásai közül Esti Kornél, Kosztolányi kedvenc hőse, alteregója, doppelgängere mint történetszervező alak az 1933-as Esti Kornél című kötetben jelenik meg, mely 18 fejezetet tartalmaz. Az 1936-os Tengerszem című kötetben már fejezetekre tagolás nélkül, egyéb novellák között szerepelnek az Esti Kornél-történetek.

A történetek kiindulópontja – különösen az Esti Kornél első fejezete – még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudattalan felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget. Ám a személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól. Az Esti Kornél-történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés-és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége. Másik összetevője az agnoszticizmus, a kételkedés minden olyan elvben, gondolatban, mely egyirányúsítja a világról alkotott képet. Az Esti Kornél – bár a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete – sokféle műfaj-variációval telítődik. Az író önmeghatározása szerint (első fejezet vége) egyszerre útirajz, életrajz, és amit leginkább hangsúlyoz „ami egy költőhöz illik: töredék”.

A novellák egy része nyelvi-nyelvfilozófiai problémával foglalkozik. A Hetedik fejezet hittétel Kosztolányi részéről az anyanyelv szépsége mellett. A Kilencedik fejezet, a bolgár kalauz története, arról tanúskodik, hogy az emberi kommunikáció csak nagyon csekély mértékben nyelvi jellegű, a kapcsolatteremtés alapja a másik elfogadása. A Negyedik fejezet, mely a becsületes város szellemes utópiáját rögzíti, Kosztolányi világképének azt a vonását jeleníti meg, mely szerint az élet sokszínűsége ellentmond mindenféle teóriának. A Tizenharmadik (A sorsüldözött özvegy), illetve a Tizenhatodik (Elinger kihúzza őt a vízből, ő viszont Elingert belöki a vízbe) fejezet közös gondolata a mások iránti türelem és megértés, az a fajta tolerancia, mely elviseli mások életének önmagunkétól eltérő voltát. A zárófejezet, a Tizennyolcadik, mely egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, példázatszerűen szól az emberi életről.

Tengerszem kötet novellái közül az Omlette a Woburn fájdalmasan rezignált hangon szól egy vacsora kapcsán a világban való idegenségérzetünkről, a magyarság és európaiság viszonyáról, reménytelen vágyakozásunkról, hogy beletartozzunk kontinensünk kulturális közösségébe. A Barkochba irodalomtörténeti érdekessége, hogy főszereplője a fiatal József Attila, illetve kapcsolata Szántó Judittal. Az utolsó fölolvasás a művészsors problémáját dolgozza fel, némileg visszalépést jelentve Kosztolányi írói pályáján, hiszen egy szecessziós problémakör szecessziós módon való megragadásáról van szó.

Kosztolányi a magyar kispróza egyik legnagyobb mestere. Klasszikusan letisztult novellái (A kulcs; Fürdés), elbeszélései (Kínai kancsó) a tudattalant is magukba foglaló finom lélekrajzukkal, az emberek közötti viszonyt árnyalt társadalomképpel vegyítő feszes szerkezetükkel tűnnek ki.

Regényei

Első nagyepikai alkotása, a Nero, a véres költő (1922) – Suetonius és Tacitus gyakran szó szerinti átvételével – egyszerre történelmi- és művészregény, a kortársak számára pedig a Szabó Dezsővel folytatott polémia kulcsműve. A Pacsirta (1924) a szülők tragédiájának megrázó rajza, a csúnya lány és érte az életformájukat megváltoztató Vajkayéknak kisvárosi környezetben lezajló csendes tragédiája. Az Aranysárkány (1925) hőse, a lányát egyedül nevelő Novák Antal tanár úr a természettudomány világos és egyértelmű törvényei szerint képzeli el és éli le az életet, s éppen magabiztossága okozza szakmai és szülői bukását.

Az Édes Anna (1926) egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.

A könyörület, a szeretet, az irgalom a legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott ima könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.

A legújabb szakirodalom tükrében

Szirák Péter tanulmányában kiválóan összefoglalta a Kosztolányi-recepció múltbéli és jelenlegi irányait. (Szirák Péter, Az emlékezés elevensége (Kosztolányi az irodalmi jelenben).  http://zetna.org/zek/folyoiratok/53/szirak.html A letöltés ideje: 2011-12-04. 15: 56) Összefoglalóként ezt írja a Kosztolányi-életmű értékeléséről: „Kosztolányinak a huszadik század második felében végbemenő recepcióját tehát az ideológiai kirekesztés, majd a részbeni ideologikus rehabilitáció, s végül az irodalmi rekanonizáció egymást követő fázisai jellemzik”. Hogyan zajlik a rekanonizáció napjainkban? Elsősorban Németh G. Béla és Szegedy-Maszák Mihály munkáira gondolhatunk, hiszen e két szerző a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve az életmű összetettebb megértésére, új kontextusba helyezésére. Németh G. sokat tett a nietzscheiánus és a heideggeriánus értelmezői távlat meghonosításáért. Szirák szerint a nyolcvanas-kilencvenes években Kosztolányi-reneszánszról beszélhetünk, amelyben nagy szerepe van Bori Imre műveinek, Balassa Péter Édes Anna-interpretációjának, Kulcsár Szabó Ernő líratörténeti vizsgálódásainak, valamint a Kosztolányi-újraolvasónak is. A reneszánsz azonban ma is tart, s ez annak az irodalomtörténésznek is köszönhető, aki Kosztolányi életművével talán a legtöbbet foglalkozott. Szirák 2001–ben éles szemmel vette észre, hogy Szegedy-Maszák Mihály „írásai egy virtuális Kosztolányi-nagymonográfiának is tekinthetők”, s ma, 2011-ben ez a nagymonográfia már nemcsak virtuálisan, hanem valóságosan is előttünk áll: 2010-ben jelent meg a Kosztolányi Dezső című monográfia.

Szirák tanulmányában a rekanonizáció egy másik aspektusára is rávilágít: hogyan van jelen Kosztolányi a kortárs, élő irodalomban? Leginkább Esterházy Péter regényeiben látja hangsúlyosnak Kosztolányi hatását: a Fancsikó és Pinta, valamint a Termelési-regény nyelvszemlélete hasonló Kosztolányiéhoz. A Függőben az idézetek újrarendezése jellemző. míg a Harmonia caelestisbe az Édes Anna nyitó bekezdései épülnek bele a családtörténetbe, így az idézet új jelentést nyer. 2011-ben jelent meg az Esti című regény, amely már címében is megidézi az Esti Kornél-novellaciklust.

Szirák Darvasi László prózájában, valamint Térey János és Kovács András Ferenc lírájában véli tettenérni Kosztolányi hatását. Úgy látja, „Kosztolányi eleven emléke többrétűen beleíródott a kortársi irodalmi folyamatokba”.

A kiterjedt Kosztolányi-életművön belül az Esti Kornél-novellákra összpontosul kitüntetett figyelem az értelmezők részéről. A Kosztolányi-újraolvasóban (Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk. Kulcsár Szabó Ernő és Szegedy-Maszák Mihály, Anonymus, 1998.) többféle megközelítésben tárgyalják a novellákat, többek között filológiai szemszögből (Péczely Dóra) vagy a narrációs struktúrák elemzése által (Bengi László) történik a novellák újraolvasása. A novellák iránti érdeklődés a kötet megjelenése óta sem csökken. Erről legfőképpen az a tény tanúskodik, hogy a Kosztolányi-életmű folyamatban lévő kritikai kiadásának egyik első eredménye az Esti Kornél-novellák kritikai kiadása volt 2011-ben. Emellett az új évezredben több tanulmány is foglalkozott a novellákkal: Tóth-Czifra Júlia például egy izgalmas szempontból közelít a szövegekhez, a novellák genezisének problémáját tárgyalva. (Tóth-Czifra Júlia, Rész és egész (Kosztolányi Dezső Esti Kornél-történeteinek geneziséről), Tiszatáj, 2010/5, 64-76.) Emellett Szegedy-Maszák monográfiájában egy terjedelmes fejezetet szentel az Esti-kérdéskörnek.

Szegedy-Maszák azonban nemcsak Esti Kornéllal, hanem az életmű többi részével is behatóan foglalkozik. Előtte már többen is vállalkoztak Kosztolányi-monográfia írására, többek közt Kiss Ferenc vagy Rónay László, az utolsó ilyen jellegű kötet 1986-ben jelent meg Bori Imre tollából. Mint minden monográfia, így Szegedy-Maszáké is többféle olvasásmódot tesz lehetővé: egyszerre íródott összegző, kánonformáló és a további értelmezéseket elősegítő céllal. A kötet nagy előnye, hogy bár „a sajtótörténeti vizsgálódás hazánkban gyerekcipőben jár”, mégis ráirányítja a figyelmet Kosztolányi tárcáira, amelyek sajtóirodalmunk kiemelkedő darabjai.

Mind a monográfia, mind a Kosztolányi-újraolvasó arra törekszik, hogy a Szirák-tanulmányban is felsorolt és kifejtett értelmezői irányoktól kissé távolodva, esetleg azokat felülírva tegyen kísérletet az író különböző alkotásainak interpretációjára. Nemcsak ebben az 1998-as kötetben megjelent írásokban, hanem az azóta született munkákban is felfigyelhetünk erre a törekvésre. Kőváry Zoltán Csáth Géza és Kosztolányi műveinek pszichoanalitikus olvasását tűzi ki célul (Kőváry Zoltán, Morfium, matricídium és pszichoanalízis : Témák és variációk Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életművében, Thalassa, 2009. (20. évf.) 2. sz. 3-38.); Chiara Fumagalli egy Pirandello-novellával olvassa együtt a Vakbélgyulladás című alkotást (Fumagalli, Chiara, Kosztolányi Dezső Vakbélgyulladás és Luigi Pirandello Fütyül a vonat című novellája: összehasonlító elemzés, Literatura, 2008/3, 317-331.); a legújabb példa pedig Dobos István írása, aki az Édes Annát vizsgálja a performativitás kulcsszava mentén. (Dobos István, A regény performativitása (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Alföld, 2011/11, 60-80.)

Összefoglalva elmondható, hogy Kosztolányi életműve számtalan kérdést vet fel manapság, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a nyugatos szerzők közül az ő munkássága iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Ugyan nem a mai szakirodalom tükréből néz szembe velünk az a tény, hogy a 2007-es írásbeli emelt szintű irodalom érettségin Kosztolányi verseivel kapcsolatban tettek fel kérdéseket, mégis érdemes lehet számot vetni ezzel az információval is, hiszen azt mutatja, hogy nemcsak a szakirodalom művelői számára válhat fontossá az életmű, hanem a középiskolai oktatásban is kitüntetett szerepet kap e szerteágazó és rendkívül sokszínű pályakép.

 

Kritikai jellegű szövegkiadásai

Az Édes Anna hálózati kritikai kiadása: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kd/edesanna/kritikai.html. Nyomtatott kiadás: Kosztolányi Dezső: Édes Anna, szerk.: Veres András. Budapest, Kalligram, 2010;

 „most elmondom, mint vesztem el”. Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai, szerk.: Arany Zsuzsanna, Budapest, Kalligram, 2010. Online változat: http://irodalom.elte.hu/mta/kd_besz.html;

Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, szerk.: Tóth-Czifra Júlia és Veres András, Budapest, Kalligram, 2011;

Kosztolányi Dezső, Spanyol műfordítások, szerk.: Józan Ildikó, Budapest, Kalligram, 2011.

 

Újabb szakirodalom

Monográfiák

BARÁTH Ferenc, Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg, Pannonia, 1938;

SZEGZÁRDY-CSENGERY József, Kosztolányi Dezső, [Bölcsészetdoktori értekezés], Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1938;

DEVECSERI Gábor, Az élő Kosztolányi, Budapest, Officina, 1945;

RÓNAY László, Kosztolányi Dezső (Nagy magyar írók sorozat), Budapest, Gondolat, 1977;

RÓNAY László, „Ki volt ez a varázsló?”. Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében, Budapest: Kozmosz, 1985;

KISS Ferenc, Az érett Kosztolányi (Irodalomtörténeti könyvtár 34.), Budapest, Akadémiai, 1979;

HUNYADI BRUNAUER, Dalma, BRUNAUER, Stephen, Dezső Kosztolányi (Veröffentlichungen des Finnisch-Ugrischen Seminars an der Universitat München. Ser. C. Miscellanea 15.), München, Finnisch-Ugrisches Seminar, 1983;

BORI Imre, Kosztolányi Dezső, Újvidék, Forum, 1986;

SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Kosztolányi Dezső, Budapest, Kalligram, (Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Művei 4.), 2010.

Az életmű valamely vonatkozásával foglalkozó kötetek

HELLER Ágnes, Az erkölcsi normák felbomlása. Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában, Budapest, Kossuth, 1957;

KISS Ferenc, A beérkezés küszöbén. Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátsága, Budapest, Akadémiai, 1962;

RÁBA György, A szép hűtlenek. Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai, Budapest, Akadémiai, 1969;

BENCZE Lóránt, Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílusa, Budapest, ELTE sokszorosítóműhely, 1973. [Nyelvtudományi dolgozatok sorozat];

KELEMEN Péter, Szimbolista versszerkezetek Kosztolányi lírájában (Irodalomtörténeti füzetek), Budapest, Akadémiai, 1981;

ZÁGONYI Ervin, Kosztolányi és az orosz irodalom, Modern filológiai füzetek, 47, Budapest, Akadémiai, 1990;

HIMA Gabriella, Kosztolányi és az egzisztenciális regény: Kosztolányi regényeinek poétikai vizsgálata, Irodalomtörténeti füzetek, 125, Budapest, Akadémiai, 1992;

HIMA Gabriella, Szövegek párbeszéde. Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő, Albert Camus: Caligula, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 1994;

BAKÓ Endre, Kosztolányi a "faluvárosban", Budapest-Berettyóújfalu, B. Tónus BT, 2000;

BENGI László, Az elbeszélés kihívása, Budapest, FISZ, 2000;

SZITÁR Katalin, A prózanyelv Kosztolányinál, Budapest, ELTE BTK Doktori Tanács, 2000;

YOO JIN-IL, Kosztolányi prózájának konfliktus-motívumai, Budapest, Littera Nova, 2003;

YOO JIN-IL, Kosztolányi novellisztikájának félelem-motívumai, Budapest, Littera Nova, 2003;

BOGDÁN József, A Kosztolányi család közelében, Szabadka, Grafoprodukt, 2004;

KELECSÉNYI László (szerk.), Akarsz-e játszani? Kosztolányi Dezső szerelmei, Budapest, Holnap, cop. 2004;

OROSZLÁN Éva – SOÓKY Andrea, Kik voltak ők valójában? Írók-költők kézírásának nyomában [Kölcsey, Petőfi, Jókai, Ady, Kosztolányi, József Attila, Radnóti], Budapest, DFT Hungária, [2005];

BÓNUS Tibor: A csúf másik. A saját idegenségének irodalmi antropológiájáról. Kosztolányi Dezső: Pacsirta, Budapest, Ráció, 2006.

Tanulmánykötetek

DÉR Zoltán: Ikercsillagok. Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Tanulmányok, kritikák, dokumentumok, Újvidék, Forum, 1980;

DÉR Zoltán: Szülőföld és költője. Írások Kosztolányiról (Életjel könyvek), Szabadka, Veljko Vlahović Munkásegyetem, 1985;

KIRÁLY István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Tanulmányok, Budapest, Szépirodalmi, 1986;

A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok, szerk.: MÉSZ Lászlóné, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987;

DÉR Zoltán, Perben a pusztulással. Kritikák, tanulmányok, Újvidék, Forum, 1989;

BARLAY Ö. Szabolcs, A poézis teológiája. Irodalmi sarok [Váci, Vörösmarty, Reményik, Babits, Kosztolányi, József A., Wass, Mécs], Székesfehérvár, Prohászka Baráti Kör, 2007;

Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk.: KULCSÁR SZABÓ Ernő – SZEGEDY– MASZÁK Mihály, Budapest, Anonymus, 1998;

KISS Ferenc, Kosztolányi-tanulmányok, Miskolc, Felsőmagyarország Kiadó, 1998;

BENGI László, Az elbeszélés kihívása, Budapest, FISZ, 2000;

LENGYEL András, Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok, Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2000;

Hajnali részegség. In memoriam Kosztolányi Dezső, szerk: RÉZ Pál, Budapest, Nap, 2002;

DÉR Zoltán, Játék és szenvedély. Tanulmányok, adalékok, interjúk, [Subotica], Szabadegyetem, 2003;

SZŐKE György, Az árnyékvilág árkain. Írások József Attiláról és Kosztolányi Dezsőről, Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003;

POMOGÁTS Béla, Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok [Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, József Attila, Kosztolányi Dezső erdélyi vonatkozásai], Marosvásárhely, Mentor, 2005;

BALASSA Péter, Magatartások találkozója. Babits, Kosztolányi, Móricz, szerk.: SZARKA Judit, Budapest, Balassi, 2007;

Az emlékezés elevensége. Kosztolányi Dezső Napok a szülőföldön, szerk. HÓZSA Éva – ARANY Zsuzsanna – KISS Gusztáv, Szabadka, Városi Könyvtár, 2007.

Tanulmányok

Kiss Ferenc, Egy novellatípus teherbírása - Kosztolányi Dezső: Fürdés, Kortárs, 1972/1, 79-85.

Belohorszky Pál, Tragikus öröklét a pillanatban: Gondolatok Kosztolányi Dezső prózájáról, Világosság, 1972/11, 677-683.

Kiss Ferenc, Kosztolányi Dezső: Nero, Literatura, 1976/3-4, 31-64.

Nagy András, Kosztolányi Dezső: A vad kovács Számadás a szenvedésről, Irodalomtörténeti közlemények, 1980/4, 445-450.

Fülöp László, Lélektan, erkölcsrajz, sorsábrázolás: Kosztolányi Dezső: Pacsirta, Literatura, 1981/1-2, 113-126.

Bárdos László, Meggyőződés vagy önmeggyőzés - Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről, Kortárs, 1981/1, 124-129.

Rugási Gyula, Az "örök Róma": Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő című regényéről, Irodalomtörténet: a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, 1983/3, 592-614.

Király István, Vers az emberi autonómiáról: Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius, Alföld, 1984/1, 37-51.

Király István, Evilági misztika-esztétikai létérzékelés - Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat, Kortárs, 1984. (28. évf.) 9. sz. 1446-1458.

Madácsy Piroska, Kosztolányi Dezső francia kapcsolataihoz, Irodalomtörténeti közlemények, 1985/4-5, 533-545.

Csapláros István, Kosztolányi Dezső és a lengyel irodalom, Irodalomtörténet, 1985/1, 175-189.

Hima Gabriella, The best Hungarian novel of the Inter-war period (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae, 1989/ 1-2, 49-78.

Tamás Attila, Kosztolányi Dezső és az osztrák líra, Studia litteraria : a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének közleményei, 1990. 26. köt. 69-84.

Tandori Dezső, Kosztolányi Dezső, Irodalomtörténet, 1990/1, 23-38.

Hima Gabriella, A sorsregénytől a példázatig (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Irodalomtörténet, 1991/1,  1-34.

Bengi László, Önreflexív prózatechnika és polivalens jelentésstruktúra Kosztolányi Dezső Házi dolgozat című novellájában, Iskolakultúra, 1994/21, 78-80.

Kemenes Géfin László, Nem is olyan Édes Anna – A női szexualitás problematikája Kosztolányi Dezső regényeiben, Kortárs, 1997/8, 79-91.

Tátrai Szilárd, Az elbeszélés határai: Kosztolányi Dezső: Esti Kornél, Magyar nyelvőr, 1997/3, 325-338.

Bengi László, Az "értelmezhetőség" poétikája felé : (Kosztolányi Dezső: Alfa és Caligula), Új holnap, 1997, Klnsz. 118-136.

András Sándor, Kosztolányi Dezső és a művészet öncélúsága, Kortárs, 1998/9.

Berényi Zsuzsanna Ágnes, A szabadkőműves Kosztolányi Dezső, Irodalomtörténeti közlemények, 1998/5-6, 787-796.

Kelemen Péter, Utalások, célzások, ákombákomok: szövegszintek és jelentésrétegek Kosztolányi Dezső Fürdés című elbeszélésében, Irodalomtörténet, 1998/ 4, 613-640.

Hima Gabriella, "Penetráns tekintet": Kosztolányi Dezső: Pacsirta, 1923., Irodalomtörténet, 1998/4, 585-601.

Tamás Ferenc, Kosztolányi Dezső: Ilonka, Tiszatáj, 1998/5, 1-12.

Kiss László, Antinómia és egység (egy elbeszélői pozíció fejlődése egy "igazság-novellában" [Kosztolányi Dezső Paulina című novellájáról]) Tiszatáj, 1999/11, 1-12.

Fried István, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor Kazinczy-portréja, Széphalom: a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 1999, 10. köt., 215-223.

Horn András, A metaforák szintaxisa Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és József Attila szonettjeiben, Műhely, 2000/5,  56–69.

Cooper, Thomas, Dezső Kosztolányi and Intertextuality. Anticipations of Post-Modem Literary Criticism Hungarian Studies, 2000/1, 45-54.

Molnár Mariann, Az őrület metaforái Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művének 8. fejezetében, Literatura, 2001/2-3, 294-308.

Bazsányi Sándor, Karbunkulus (A [szegény kis] bús férfi panasza Kosztolányi Dezső Most elbeszélem azt a hónapot... kezdetű versében), Alföld, 2002/8, 61.

Csíky Balázs, Trianon kérdésköre Kosztolányi Dezső életművében, Sic itur ad astra, 2003/2-3, 271-292.

Botka Ferenc, Kosztolányi Dezső tere-feréi, Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 2004/5, 615-629.

Veres András, A "homo aestheticus": Kosztolányi Dezső vázlatos pályaképe, Literatura, 2004/3-4, 293-307.

Hima Gabriella, Performativitás és diszkurzivitás Kosztolányi Dezső elbeszéléseiben, Alföld, 2004/1, 57.

Bónus Tibor, Az esztétikai tapasztalat önértelmezése-sírás, nevetés (Kosztolányi Dezső: Pacsirta-1. rész), Alföld,  2004/1, 41.

Bónus Tibor, Az esztétikai tapasztalat önértelmezése-sírás, nevetés (Kosztolányi Dezső: Pacsirta-2. rész), Alföld, 2004/2, 64.

Győrfi Lívia, A tükör által születő szubjektum (Kosztolányi Dezső: A játék című verséről), Alföld, 2005/8, 88.

Sághy Miklós, Szövegnyomozás Novák Antal öngyilkosságának ügyében: Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényéről, Literatura, 2005/2, 167-176.

Bónus Tibor, A csúf másik - szégyen és részvét (Kosztolányi Dezső: Pacsirta), Tiszatáj, 2006/5, 51-72.

Lengyel András, A "Vérző Magyarország" : Kosztolányi Dezső irredenta antológiájáról, Literatura, 2007/4, 399-424.

Balogh Tamás, Mindnyájan szomorúak vagyunk - Kosztolányi Dezső két erdélyi dedikációja, Irodalomismeret, 2007/1, 88-94.

Kállay Géza, "Sok-sok sütemény" és "nagy-nagy konyhakés": Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Liget, 2008/8, 43-58.

Végh Dániel, "Comme hyspanisant fervent...": Kosztolányi Dezső spanyol műfordításai, Irodalomtörténet : a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, 2008/3,432-453.

Bíró-Balogh Tamás, "A Véres költőt a te baráti fáradozásod Itáliában is diadalra juttatja": Kosztolányi Dezső és Balla Ignác levelezése, Jelenkor, 2008/9, 938-957.

Kolozsy-Kiss Eszter, Kosztolányi Dezső japán versfordításairól, Literatura, 2008/1, 37-68.

Fumagalli, Chiara, Kosztolányi Dezső Vakbélgyulladás és Luigi Pirandello Fütyül a vonat című novellája: összehasonlító elemzés, Literatura, 2008/3, 317-331.

Török Ervin, Eszköztelenség, dokumentarizmus, meggyőzés (Kosztolányi Dezső: Paulina), Tiszatáj, 2008/5, 53-59.

Kőváry Zoltán, Morfium, matricídium és pszichoanalízis : Témák és variációk Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életművében, Thalassa, 2009. (20. évf.) 2. sz. 3-38.

Szép Orsolya, "Halálarcok" (A halál és az én viszonya Kosztolányi Dezső három versében), Alföld, 2010/10, 74-85.

Bánki Éva, "Megszámlálhatatlan szál húzódik át a történéseken." Történelmi fordulat és prózapoétika Kosztolányi Dezső Édes Annájában és Tormay Cécile Bujdosó könyvében, Múltunk, 2010/3, 132-148.

Bíró-Balogh Tamás, Kosztolányi Dezső szegedi kapcsolataihoz Tiszatáj, 2010/3, 93-108.

Tóth-Czifra Júlia, Rész és egész (Kosztolányi Dezső Esti Kornél-történeteinek geneziséről), Tiszatáj, 2010/5, 64-76.

Bíró-Balogh Tamás, Kosztolányi Dezső és a Széphalom (Kosztolányi Dezső szegedi kapcsolataihoz), Tiszatáj, 2010/9, 76-92.

Széchenyi Ágnes, Kosztolányi Dezső Összes művei. Édes Anna, Irodalomismeret, 2011/2, 89-96.

Bíró-Balogh Tamás, Regény helyett novella - Világvége kétszer: Kosztolányi Dezső és Milkó Izidor "ikernovellái", Beszélő, 2011/3, 67-73.

Érfalvy Lívia, Tropologikus működésmód Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényében, Iskolakultúra, 2011/4-5, 75-89.

Finta Gábor, Hajnali kólón (Kosztolányi Dezső Hajnali részegségéről) Új forrás, 2011/1, 46-53.

Dobos István, A regény performativitása (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Alföld, 2011/11, 60-80.

 

Márton József

Antal Alexandra:

Márton József (Iszkaszentgyörgy, 1771. márc. 2. – Bécs, 1840. júl. 26.): a bécsi magyar tudós társaság meghatározó tagja, nevelő, lapszerkesztő, térképkiadó, nyelvtanár, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.


Élete:
Márton József 1771. március 2-án született Iszkaszentgyörgyön (Fejér megye). Édesapja Márton István, református lelkész. Két fiútestvére volt, a köveskáli lelkész és jeles méhész, Márton Gábor, valamint a pápai, filozófus tanár, Márton István. József 1779–1793-ig a debreceni kollégiumban tanult, majd 1795-ben a jénai egyetemre ment filozófiát és természetrajzot hallgatni. Visszatérése után a Prónay-fiúk nevelője, majd a lőcsei evangélikus gimnáziumban az erkölcstan és természetrajz tanára. 1799-ben nyelvismereti célból helytartótanácsi engedéllyel, körbeutazhatta az országot, majd visszatérte után, Görög Demetertől kapott bécsi meghívást, kezdetben a Magyar Atlas körüli munkálatok elvégzésére, majd a Magyar Hírmondó c. hírlap szerkesztésére, amelyet a lap megszűnéséig folytatott. Bécsben János főherceget, majd 1806-ban Ferdinánd trónörököst oktatta magyar nyelvre. 1806-tól a bécsi egyetem rendkívüli (rendszeres fizetés nélküli) tanára, és a testőrség nyelvoktatója. 1828-tól 1834-ig szerkesztette a Magyar Kurírt, 1832–1834-ig melléklapját is, a Sokfélét. Kiadta Csokonai Vitéz Mihály munkáit és Fazekas Lúdas Matyijának javított kiadását. Számos nyelvkönyve és szótára került kiadásra. A Magyar Tudományos Akadémia az első nagygyűlésén (1831. február 17-én) levelező tagjává választotta. 1840. július 26-án Bécsben – Szinnyei szerint szélütés, Gáldi tudomása szerint tüdőbénulás következtében – meghalt.


Pályakép:
Márton József pályájának tevékenységi köre a magyar nyelv művelésének és oktatásának irányába mutat. Már 1799-ben nyelvismereti célból utazta körbe az országot, majd élete során nagyszámú nyelvtudományi munkát tett közzé, amelyekkel a magyar nyelv tanulását és tanítását szerette volna megkönnyíteni. „Szótárai 13 kiadást értek meg, magyar nyelvtanát pedig 1810-től 1840-ig 10-szer adták ki újra, ami szinte példátlan abban az időben.” (GÁLDI 149.) Bécsbe kerülésével Márton csak látszólag került távolabb a hazai nyelvtől, mert a bécsi magyar tudósokat éppen ellenkezőleg, a magyar nyelvért való tevékenykedés éltette. A társaság tagjai megpróbáltak szorosabb kapcsolatot, hidat teremteni a nyugat- és kelet-európai tudományos élettel, valamint a hazai tudósokkal, hogy közvetlenül a magyar nyelv fejlődése által az ország gazdasági-kulturális viszonyaiban is javulás legyen elérhető. Görög Demeteren kívül Bacsányi János, Decsy Sámuel és Pánczél Dániel társasága pótolhatta a hazai légkört, és nem utolsó sorban itt látott bele a lapszerkesztés munkálataiba, mindamellett pedig nyelvészeti tudását is fejleszthette. Bécsben találkozott az ekkor ott porosz követként működő Wilhelm von Humbolttal, akitől Márton megismerte a történeti nyelvszemlélet alapelveit, miközben Humbolt is megtanulhatta Mártontól a magyar nyelvtan szerkezetét. Márton József írta meg Görög Demeter életrajzát, akivel közel negyvenéves bécsi tartózkodása alatt szoros barátságot kötött. Hálás volt neki „atyai gondoskodásáért” is, hiszen kinevezték ugyan a bécsi egyetem magyar nyelv és literatura tanárának, de fizetés nélkül, így Görög a Magyar Átlás minden addig kimetszett réztábláját, rajzolatait neki adta, amikből jövedelemre tehetett szert. Márton József látszólag sikeres szótár- és tankönyvírónak, lapszerkesztőnek és tanárnak tűnik, élete során mégis folyamatos anyagi nehézségekkel kellett küzdenie, munkái iránt kevés előfizető akadt, mindezek ellenére azonban rendkívül fontos volt számára a magyar nyelvért és kultúráért való alkotás.


A legújabb szakirodalom tükrében:
Gáldi László az 1957-ben kiadott, A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban c. könyvében, hiánypótló munkát végez, alaposabb áttekintést ad Márton József nyelvészeti, lexikográfiai témájú kiadványairól, azok alapelveiről. Ezáltal mutat rá Márton nyelvtörténeti jelentőségére, elhelyezve őt a 18–19. századi nyelvtudomány történetében. Mikó Pálné monográfiája és tanulmányai részletesen foglalkoznak Márton József életével és munkásságával, képet adva kapcsolatairól, széles érdeklődési köréről. Térképészeti tevékenységét Nagy Júlia írásai tárják fel, sajtó- és irodalomtörténeti jelentőségét pedig Kókay György és Antal Alexandra tanulmányozzák közleményeikben.


Munkái:

A magyar nyelvről:

-A magyar lexiconnak szükséges voltát tárgyaló elmélkedések és egy új lexicon készítésének módja. Bécsben, 1802.

-Pannonia, eine Zeitschrift für Freunde der ungarischen Sprache und Literatur. Entwickelung der grammatischen Grundsätze der ungarischen Sprache, Wien, 1809.

-Értekezés a magyar nyelv eredetéről, természeti tulajdonságairól, kimívelhetése, fundamentomos tanulása és könnyű tanítása legjobb módjáról, Bétsben, 1830.

Magyar nyelvtanok, nyelvkönyvek:

-Ungarische Grammatik, wodurch der Deutsche die ungarische Sprache richtig erlernen kann (Farkas János nyelvkönyvének átdolgozása, Farkas Johann, Ungarische Sprachlehre für Deutsche, verbessert und vermehrt.), Wien, 1805.

-Ungarisches Lesebuch sammt einem dazu gehörigen Wörterbuch, Wien, 1805.

-Tabellarische Übersicht der grammatischen Bauart der ungarischen Sprache, Wien, 1806. (Ferdinánd főherceg számára készítette)

-Versuch einer ausführlichen praktischen ungarischen Sprachlehre für Deutsche, Wien, 1812.

-Praktische Ungarische Sprachlehre, Wien, 1810.

-Második magyar olvasókönyv ahhoz tartozó szókönyvvel együtt, Bécs, 1812. (Pannonia oder Versuch einer ausführlichen praktischen hungarischen Sprachlehre für Deutsche)

-Ungarische Grammatik für Deutsche (Farkas János magyar nyelvtana, Márton és Szlemenits átdolgozásában), Wien, 1816.

-Leicht faßliche theoretisch-praktische Grammatik der ungarischen Sprache, Wien, 1838.

-Tabellarische Darstellung der ungarischen Sprachlehre in XII. Tafeln, Wien, 1839.

-Gyönyörködtetve Tanító Magyar Olvasókönyv különösen a’ Magyar Nyelvet Tanúlók számokra, Bécsben, 1840.

Német nyelvtan, nyelvkönyv:

-Német grammatika. Egy német olvasnivaló-könyvel és ahhoz tartozó lexiconnal együtt, Kassa, 1799.

Szótárak:

-Új német-magyar / magyar-német Lexicon, vagyis szókönyv. Bécs, 1799., a második rész Pozsony, 1800.

-Három nyelvből készült Oskolai Lexikon, vagyis szókönyv, mellyet a magyar ifjúság számára most harmadszor deák nyelvel megbővítve kiadott[...], Bécs, 1816.

-Lexicon Trilingve Latino-Hungarico-Germanicum ad ductum lexici scholastici Schelleriani et Kirschiano-Borniani, ac vocabulis medii aevi terminisque scientiarum technicis, ubique distinctis, auctum. Addito terminorum juridicorum, imprimis in jure hungarico usitatorum, glossario. Pestini, 1818.

-Német-Magyar-Deák Lexicon A mai legjobb szókönyvek, különösen Kraft német-deák lexicona szerént[…]Második része a Trilingve Lexiconnak. Bécs, 1821-1823.

Egyéb munkái:

-Magyar Átlás, az az: Magyar-Horvát és Tót-országok Vármegyéinek, Szabad kerületeinek és a Határőrző Regementek Vidékeinek közönséges és különös Táblái, Bécs, 1802–1811., 62 tábla. (Görög Demeter és Kerekes Sámuel kezdte, Márton József 1803-tól folytatta és 1811-ben fejezte be)

-Repertorium, vagyis Mutató Táblák, mellyek a Magyar Atlás Mappáiban találtató minden magyarországi, horvátországi és slavoniai városok, mezővárosok, helységek, nevezetesebb puszták, folyóvizek és hegyek neveit ábécze rendben, magyar, deák, német, tót, horvát és oláh nyelveken, a fekvéseket jelentő vármegye nevével és a járás számával együtt előadja. Bécs, 1812.

-A’ Juhhimlő beoltásáról és a spanyol fajú juhokkal való bánás legjobb módjáról. Németből Szick György után ford[…], Bécs, 1812.

-Manifestum, azaz a’ Felséges Ausztriai Udvarnak a’ háborút megelőzött nyilatkoztatása 1809. Bécsben magyarra fordította Márton József.

-Brunn, F. A.: […]Hermine[…]Fejedelmi Hertzegasszonynak Confirmátziója’ Innepe. 1815, Bétsben. Németből fordította Márton József.

-Bertuch Természethistoriai […] képeskönyve. Fordította Márton József., Bécs, 1810–1816.

-Glatz J.: Az Ausztriai Tsász. Kir. Birodalomban 1817-ben tartatott Reformátzió harmadik százados öröm-innepének előadása., Bétsben, 1818, Magyar nyelven közrebotsátotta Márton József.

-Olvasó Könyvtár. Bétsben, 1829.

-Görög Demeter ts. k. udvari főnevelő, aranykultsos és udvari tanátsos hazánkfiának, sz. István apost. magyar király rendje közép keresztes vitézének, több külföldi- és a’ magyar tudós társaság tiszteletbeli tagjának életleírása, és a’ magyar literatura előmozdítása által, valamint a’ nevelés pályáján szerzett érdemei. Kiadta MÁRTON Jósef Professor. Bétsben. Nemes Haykul Antal betőivel. 1834. (Elektronikus hozzáférés: http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/23/47/dd/1/gorog_demeter.pdf)

-Örömérzés szavai, mellyeket felséges I. Ferdinánd Ausztriai Tsászár ’s a’ t. ’s a’ t. országlása elején tartatott innepi hódoláskor Június 14-dikén 1835. Legmélyebb alázatos tisztelete jeléül közrebotsátott Márton Jó’sef professor.

Szakirodalom:

-A magyar sajtó története I. 1705-1848. (Szerk. KÓKAY György) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. (Elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/1.html)

-GÁLDI László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957., 144–194.

-MIKÓ Pálné: Márton József a magyar nyelvért, (A nyelvtudomány és a nyelvoktatás műhelyéből), ELTE, Budapest, 1982.

-MIKÓ Pálné: Márton István és Márton József munkásságáról, A magyarországi német nyelvtanítás kezdetei (A nyelvtudomány és a nyelvoktatás műhelyéből) ELTE, Budapest, 1983.

-MIKÓ Pálné: Marseillaise és Gotterhalte. Találkozások Márton Józseffel. (Nemzet és emlékezet) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986.

-SIMAI Ödön: Márton József mint szótáríró, (Nyelvészeti Füzetek), Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1902.

Tanulmányok:

-ANTAL Alexandra: A bécsi Magyar Hírmondó szerkesztői hálózata. Irodalomtörténeti Közlemények. 118. évf., 2014. 99–117.

-MIKÓ Pálné: A magyar nyelv és Márton József a bétsi Universzitásban, Magyar Tudomány, 28. új évf., (90. kötet) 7–8. sz., 1983., 616–623.

-MIKÓ Pálné: Márton József szerepe a napóleoni proklamáció fordításában, Irodalomtörténeti Közlemények. 87. évf., 5. füzet, 1983. 518–522.

-MIKÓ Pálné: A Csokonai-versek első fordításai (A magyar vers: Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai: 1981. augusztus 10–14.), Nk. M. Filológiai Társ., Budapest, 1985. 425–429.

-NAGY Júlia: Görög Demeter, Kerekes Sámuel és Márton József, a XVIII. századi magyar térképészet kiemelkedő művelői. Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 2. füzet. 209–236.

-NAGY Júlia: A „Magyar Átlás.” Földrajzi Értesítő XXVI. évf. 1977. 3–4. füzet. 403–438.


Külső hivatkozások:

-Magyar Életrajzi Lexikon II. (L-Z) Főszerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1969. (Elektronikus hozzáférés: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC09732/10137.htm)

-Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. II. köt. (H-Ö) Akadémiai Kiadó. Budapest. 2. átdolg. és bőv. kiadás 2000.,1444.

-Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: (elektronikus hozzáférés: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/

-Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton_J%C3%B3zsef

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Ottlik Géza

Balajthy Ágnes:

Ottlik Géza (1912–1990): a későmodern magyar irodalom kiemelkedő alkotói közé tartozik, akinek Iskola a határon című regénye a huszadik századi magyar próza egyik csúcsteljesítménye. Pályatársaival, Mészöly Miklóssal és Mándy Ivánnal együtt a nyugatos-újholdas hagyomány továbbvivőjeként tartják számon, életműve egyúttal anyolcvanas években bekövetkező prózafordulat előzményének is tekinthető.

Életút

Az Ozori és Kohanóczi Ottlikok régi nemesi családok voltak. Tagjaik közül tábornokok és magas rangú állami tisztviselők kerültek ki. 1912-ben született. Apja belügyminisztériumi titkár és császári kamarás, akit másfél éves korában elveszített. Gézát a hagyományoknak megfelelően katonatisztnek szánták, ezért 1922-től katonai alreál- és főreáliskolákba íratták be, amitől egy életre elment a kedve a kaszárnyai fegyelemtől és később múlhatatlan krónikása lett a katonai nevelés embertelenségének. 1923-tól 1926-ig a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-tól 1929-ig a budai katonai főreáliskola tanulója. 1930-ban érettségizett. Iskolás éveit a forradalmakat követő bethleni konszolidáció "rendcsináló" éveiben töltötte, otthonról hozva a franciás-angolos nyugatos műveltséget. Érettségi után a budapesti egyetem matematika-fizika szakára iratkozott be, ahol Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt.

Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. Írásmódjára kezdetben Kosztolányi és Márai, valamint André Gide voltak nagy hatással. Egyetemi évei alatt az Új Nemzedék munkatársa, 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője. 1939-ben Babits közölte a Nyugatban ADrugeth-legenda című elbeszélését. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, és üldözötteket mentett, köztük Vas Istvánt is.

A háború befejezésekor a magyar szellemi élet megújítását tervezte a Nyugat hagyományait folytatva. 1946-ig a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban, hangjátékokat fordított, és hangjátékot is írt (A Valencia-rejtély). 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára volt. Az Iskola a határon című regényének 1948-ban Továbbélők címmel elkészült első változatát maga kérte vissza kiadójától.

Az 1948-ban örökölt 67 kh földjét azonnal, ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta a termelőszövetkezeteknek, ebből az állam 53 hold földet fogadott el. 1949-től kezdve a megmaradt 14 kh után föld-adót kellett fizetnie („mezőgazdasági fejlesztési járulék”), s emiatt 1952-ben (az 1952. évi 2. sz. törvényerejű rendelet értelmében), noha soha nem volt nagygazda, kuláknak nyilvánították. A kitelepítéstől csak a Magyar Írószövetség közbenjárása mentette meg.

A Rákosi-rendszerben uralkodó dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, mikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye, amelynek első változatát még 1944-ben adta közre a Magyar Csillag. Nagyobb mértékben írta újra az Iskola a határon című regényét, amely 1959-ben jelent meg. Alkotói módszeréhez tartozott, hogy műveit évtizedeken át csiszolgatta.

1960 őszén Ottlikot kitűnő fordításaiért az angol kormány tanulmányútra hívta meg Londonba. 1969-ben megjelent elbeszéléskötetében csak a könyv címét is adó Minden megvan volt új. Az egyetlen hosszabb terjedelmű műve, amely az Iskola a határon ikerdarabjaként készült, a Lengyel Péter gondozásában megjelent Buda, bár végső, Ottlikra jellemző keretbe ágyazottságát, többszörös betétességét nem nyerte el, mégis az Iskola a határon méltó folytatásának tarthatjuk. 1981-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Szép Ernő-díjat, 1990-ben Örkény-díjat kapott.

1990. október 9-én Budapesten halt meg. Ottlik életműve igen kicsi, holott szakadatlanul dolgozott. Műfordításainak száma sokkal nagyobb, mint eredeti műveié. De regényei, kisregényei, novellái, tanulmányai, kisebb esszéi és kritikái együtt beleférnek öt nem túl terjedelmes kötetbe.

Pályakép

Ottlik Géza pályája kezdetén rövidprózai írásokkal jelentkezett különböző folyóiratokban, melyek összegyűjtve a Minden megvan című1991-es kötetben szerepelnek. Habár szívesen tekintette magát a Nyugat örökösének, a lapban valójában csak két szépirodalmi szövege, a Drugeth-legenda és a Hamisjátékosok jelent meg. Írásmódjára ekkor elsősorban Kosztolányi és Márai, illetve a publicisztika nyelve hatott, hiszen – két példaképéhez hasonlóan – Ottlik újságíróként is tevékenykedett.  Mivel szabadelvű, protestáns értékrendje révén nem illeszkedett a pártállam elvárásaihoz, az író 1948 és 1957 között kiszorult az irodalmi életből, és fordításokból tartotta el magát. (Az ő nevéhez fűződik többek között a Dickens-regények nagy részének korszerű magyar szövegváltozata.) A hosszú hallgatás után 1957-ben adta ki Hajnali háztetők című kisregényét, mely Szegedy-Maszák Mihály érvelése szerint az Iskola előmunkálatának tekinthető.1959-ben jelent meg az Iskola a határon, mely nemcsak Ottlik főművének, de minden bizonnyal a „második világháború utáni évtizedekben írt legjobb magyar regények egyikének” tekinthető. (Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza,Pozsony, Kalligram, 1994, 177.) A szövegre, részben ideologikus okokból mégsem figyelt fel a kritika azonnal, fordításai hamarabb arattak sikert külföldön.A nyolcvanas évek fiatal írónemzedéke azonban már egyértelműen szellemi atyjának tartotta az írót, az Ottlik-kultusz az író hetvenedik születésnapját övező ünneplésben csúcsosodott ki: Esterházy Péter születésnapi ajándéka egy55x77-es rajzlap volt, amelyrelemásolta az egész Iskola a határont.1980 után három, részben korában íródott rövidprózai szövegeket tartalmazó kötete került ki, melyeknek darabjai rokonságot mutatnak az Iskola szövegalakításai stratégiáival, tematikus rétegeivel (elbonyolított időkezelés, fikció és valóság egymásba játszatása, sporttematika), teljesítőképességük azonban nem vetekszik a főművel. Nagy várakozás övezte az Iskola folytatásaként íródó Budát, melyet azonban Ottliknak nem sikerült halála előtt teljesen befejeznie. A kissé töredékes formában fennmaradt mű poszthumusz jelent meg Lengyel Péter gondozásában. Habár irodalomtörténeti szempontból ez a regénysem tekinthető olyan jelentősnek, mint az Iskola, ésfragmentált, széteső szerkezetét jobbára sikerületlenségként értékelte a recepció, olyan mozzanatai, mint például az „ingyen mozi” motívuma, ma is izgalmas távlatokat nyitnak meg az interpretáció számára.

A legújabb szakirodalom tükrében

Ottlik Gézával kapcsolatban gyakran jegyzik meg azt, hogy egykötetes szerzőként vonult be a magyar irodalomtörténetébe. A főművének tekintett Iskola a határon mellett viszonylag kevés szövege jelent meg nyomtatásban, melyekről kitűnő Ottlik-monográfiája bevezetőjében Szegedy-Maszák Mihályígy nyilatkozik: „ehhez a könyvhöz [ti. azIskola a határonhoz] képest minden egyéb megjelent alkotása inkább magas színvonalú műhelytanulmány vagy függelék, mintsem teljes értékű regény vagy elbeszélés.” (Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza, Pozsony, Kalligram, 1994, 9.) Habár több, a közelmúltban megjelenő értelmezés tett kísérletet arra, hogy felhívja a figyelmet a háttérbe szorult szövegekre, nem tudták kikezdeni azt a recepció által széles körben osztott véleményt, mely szerint azIskola magasan kiemelkedik Ottlik többi munkája közül.

Az életművet azonban nemcsak az jellemzi, hogy értékei egy regényben összpontosulnak, hanem az is, hogy a többi szöveg szorosan kapcsolódik az Iskola a határonhoz. Balassa Péter, aki az elsők között ismerte fel Ottlik nagyságát, a transzcendens képzetével összekapcsolódó hó-metafora kapcsán írja például azt, hogy „[e]gész művészetének keretessége, rejtett ciklikussága fejeződik ki abban, hogy ahogyan az egyes művekben az elemeket (sár, hó, köd) azonos, vagy hasonló értelemben használja.” (Balassa Péter, Ottlik és a hó: Egy motívum története Ottlik Géza művészetében – hetvenedik születésnapjára = Uő.,Észjárások és formák: Elemzések és kritikák újabb prózánkról, 1978-1984 [első kiadás:] Bp. Tankönyvkiadó, 1985, 15 – 27, 20. (Műelemzések kiskönyvtára sorozat)) A Hajnali háztetőket, az Iskolát és a Budát átszövik az egymásra való utalások, a szövegvilágok közti átjárhatóságot biztosítja az, hogy ugyanazok a szereplő-elbeszélők (Both Benedek, Medve Gábor) tűnnek fel az egyes művekben. Továbbá, azok a szövegalkotó eljárások, melyek az Iskolában megfigyelhetők, az egész életmű szerveződését meghatározzák: az Ottlik-prózára általában véve jellemző az, hogyugyanazok a minták, motívumok állandóak gazdagodva, más-más fénytörésben, más-más kontextusban jelennek meg benne.

Az Ottlik-életművel kapcsolatban megjelent írások egyik kulcsszava minden bizonnyal a példázatosság. A hatvanas-hetvenes években ugyanis elsősorban olyan közösségi példázatként olvasták a főművet, mely a személyiség szuverenitását, a hatalmi viszonyok között is megőrzött belső függetlenséget jelöli ki feltétlen értékként. Ez az allegorizáló olvasásmód implicit módon magát a szerző figuráját, az általa képviselt etikai-politikai magatartást is rávetítette a szövegre, hiszen Ottlik az Esterházy által megörökített, angolos műveltségét szimbolizáló legendás tweedzakóban (Esterházy Péter, Zakóink legtitkosabb szerkezete= Uő., A kitömött hattyú, Bp., Magvető, 1988. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ESTERHAZY/esterhazy00056/esterhazy00063/esterhazy00063.html) a meg-nem-alkuvás, a szellemi kívülállás példaképévé vált a Kádár-rendszer politikai ellenzéke számára.

A parabolisztikus értelmezésnek természetesen más okai is vannak: a regény kétségtelenülvisszanyúl a nevelődési regény hagyományaihoz, olvasható a többszörösenhatárhelyzetben lévő kamasz fiúk belső épülésének, erkölcsi növekedésének történeteként.Az Ottlikot a „metafizikai hagyomány” továbbvivőjének tekintő Odorics Ferenc egyenesen ezt írja:„Az Iskola a határon a beavatás példázata […] a lélek megőrzésének titkos beavatása”. (Odorics Ferenc, „A csönd, mely égbolt és csillag.”: A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban, http://www.szepiroktarsasaga.hu/index.php?pageid=319) Mindehhez hozzájárul az is, hogy különböző bibliai utalások formájába a keresztyén világszemlélet jelenléte érhetőtetten a szövegekben. Az életművön végigvonulnak olyan motívumok – a hajó, a hó, a csillagos ég – melyek a keresztény, elsősorban protestáns szöveghagyományból feltöltődő, pozitív konnotációjú jelentésekkel bírnak. Szegedy-Maszák az Iskolában latinul idézett páli ige („nem azé, a ki akarja, se nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené,” Róm. 9:16) kapcsán mutatja be, hogy aregény a kegyelem teológiája felől is olvasható:„Ha a regény világképében a belső függetlenség a központi érték, az erkölcsi érzék az értékhordozó, ám a végső értékalkotó transzcendens akkor az időszerkezet és az elbeszélő helyzet bonyolultsága azt igyekszik kifejezésre juttatni, hogy pusztán a kegyelem kivételes állapotában világosodhat meg a lét valódi értelme.” (Szegedy-Maszák, i.m., 101.)

A monográfia szerzője azonban azt is megjegyzi, hogy a két elbeszélő csak a tagadó részét említi a mondatnak, és a transzcendensre tett célzásaik bizonytalanok. Szegedy-Maszák olyan álláspontra jut, melynek meghatározó szerepe van a mű kortárs recepciójában: példázatos jellegével együtt az Iskola szövege nagyon sok helyenéppen hogy megakasztja az egyértelmű megfeleltetésekre vadászó allegorikus olvasást, és eldönthetetlenségek sorozatával szembesít. A többértelműség az Iskola és a Buda esetén abból is fakad, hogy a „kézirat a kéziratban” struktúrának köszönhetően egy mindentudó elbeszélő helyett több szereplő történetmondása hozza létre a műveket. A szereplői perspektívák ütközése az értékek viszonylagosságára, megítélhetőségük távlatfüggő voltára mutat rá. A Medve Gábor kéziratát olvasó Bébé ráadásul gyakran kommentálja, kijavítja az abban leírtakat, minduntalan másképpen emlékezve a Medve által rögzített eseményekre. Az emlékezés aktusa tehát kitüntetett jelentőséggel bír az Iskolában, ahogy azt a regény külső és a belső időt szétválasztó, bonyolult kronotopikus szerkezete is tükrözi. Ottlik prózájának talán egyik legfontosabb belátása az, hogy soha nincs módunk a múlt eseményeinek hiánytalan felidézésre.

Igaz és hamis, valós és a fikció határainak elbizonytalanításamára Hajnali háztetőkben is jelentkezik, ahol Lili hazugságait az elbeszélő„az őszinteségnek egy válfajaként” említi, az 1985-ös A Budapesti (Budai) Torna Egyletben pedig fiktív figurák és valóban létező írók neve egymás mellett szerepel. Ahogy azt azIskola sokat idézett fejezetcíme – „Az elbeszélés nehézségei”– mutatja, a történetmondás kockázatos folyamatára a szövegek azonban maguk is utalnak. Ottlik munkái, Kosztolányi nyomdokain járva,gyakran reflektálnak saját működésmódjukra. A nyolcvanas évek fiatal író- (és kritikus)nemzedéke éppen azönértelmező alakzatok hangsúlyos jelenlétében fedezte fel az Iskola újszerűségét, az 1959-es keletkezésekor uralkodó realista prózapoétika meghaladását. Így tehát már a nyolcvanas években felerősödött az Ottlik-recepcióban az a szólam, mely a példázatosság helyett a művek öntükröző effektusait méltatta. („Az utóbbi két évtized Ottlik- és Mészöly-recepciójának egyik legfontosabb feszültsége szerintem az, hogy az az öntükrözés/autoreflexivitás prózanormája olyan életműveket kanonizált a nyolcvanas években, amelyeket a hatvanas-hetvenes években az etikai és politikai szempontokat is érvényesítő, allegorizáló olvasásmódú defenzív kritika is kanonizált már.”Szolláth Dávid, A példázatosság, az allegorizáló olvasás és a kultusz kérdései a Mészöly- és az Ottlik-kritikában, Jelenkor, 2002/10, 1104–1117. http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=278)

Az autoreflexitás a szövegekben gyakran festményekhez kapcsolódik: a festőművész Bébé egy-egy alkotásának az elkészülte mind a Hajnali háztetőkben, mind a Budában leképezi magának az írásműnek az alakulástörténetét, az Iskolában pedig a Las Meninas tölt be hasonló szerepet. Velasquez remekműve azért tekinthető önemblémának, mert „a regény szerkezete rokon a festményével: megtalálható benne az alkotó önarcképe s a tükör”, (Szegedy-Maszák, i.m, 125.) azaz akét, egymásba ágyazott kézirat. A látványiság, a megfigyelői distanciát feltételező vizuális érzékelés kitüntetettsége a regényben a karteziánus gyökerű szubjektumképlettel hozható összefüggésbe. Ahogy Fodor Péter írja a főmű metaforikus jelentéshálójában fontos szerepet játszó sporttematika kapcsán: „Az Iskola a későmodern magyar irodalomban vélhetően az egyik legösszetettebb módon viszi színre azt a konfliktust, mely a karteziánus ismeretelmélet testetlenített megfigyelőjének pozíciója (jelentés-kultúra) és a testmozgás általi bevonódásnak, önelvesztésnek az eseményszerűsége között (jelenlét-kultúra) létesül”. (Fodor Péter, Játék, sport és erkölcs kapcsolata Ottlik Géza prózájában, Alföld, 2008/10, 139-152.) A későmodern távlat meglétét jelzi az a bizalmatlanság is, melyet Ottlik elbeszélői támasztanak a nyelvvel szemben. A „Néma gyereknek anyja sem érti a szavát” szólás igazságtartalmát hevesen cáfolóMedve a szavakon túli, néma megértésben hisz, eszménye az a jelentés, mely nem kötődik materiális jelölőhöz. Ennek a csend-misztikának a Buda is nagy teret biztosít.

Ottlik életműve egyfajta hídszerepet tölt be: egyszerre vitte tovább Kosztolányi örökségét, és szolgált termékeny, továbbírásra érdemes hagyományként az Esterházy Péter nevével fémjelzett generációszámára. Ahogy Szegedy-Maszák foglalja össze: „Életműve egyaránt szemlélhető a huszadik század elejének s végének törekvései felől. Örököse egy nagy hagyománynak és ösztönzője irodalmunk megújulásának.” (Szegedy-Maszák, i.m, 177.) Az Iskola a határont – melynek máig tartó, eleven hatása olyan kortárs alkotásokban is kimutatható, mint Dragomán György A fehér királya – méltán tartjuk a magyar elbeszélőpróza világirodalmi színvonalú alkotásai között számon.

 

Újabb szakirodalom

Monográfiák

Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza, 1994, Pozsony, Kalligram.

Kamarás István, Olvasó a határon: Az Iskola a határon fogadtatásának és befogadásának vizsgálata, PONT-Savaria University Press, Budapest-Szombathely, 1997, 1998.

Kelecsényi László,Aszabadság enyhe mámora: Ottlik Géza életei, 2000., Bp. Magvető.

Tátrai Szilárd, A történet hangsúlyozott elbeszéltsége, mint a történetmondás pragmatikus alakzata (Ottlik Géza:Iskola a határon), Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002 (Az alakzatok világa).

Hornyik Miklós, Éjszakai hajózás –In memoriam Ottlik Géza, Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2006. (In memoriam sorozat)

Sümegi István, A boldogság íze: Ottlik Géza történetei, Pécs, Jelenkor, 2006.

Fűzfa Balázs: „ …sem azé, aki fut…”: Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében, Bp., Argumentum, 2006 (Irodalomtörténeti füzetek).

 

Tanulmánykötetetek           

Ottlik (Emlékkönyv), szerk. Kelecsényi László, Bp., Pesti Szalon, 1996.

Mélylégzés: Adalékok Ottlik Géza Iskola a határon című regényének világához, szerk. Fűzfa Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 1997, 1998.

Az elbeszélés nehézségei. Ottlik-olvasókönyv, szerk. Kelecsényi László, Bp., Holnap, 2001.

"Csinálj vele, amit akarsz, édes öregem!" : Ottlik Géza (újra)olvasásának lehetőségei : a Szegeden, 2007. november 22-23-án rendezett konferencia előadásainak bővített és szerkesztett szövege,szerk. Sághy Miklós, Szombathely, Savaria Univ. Press, 2009.

 

Tanulmányok

Gács Anna,”És állok egy ablakba Budapesten.”: Ottlik Géza: Buda, Pannonhalmi szemle, 1993/3, 105-110.

Tarján Tamás, Ottlik Géza: Buda, Vigília, 1993/9, 718.

Márkus Béla, Reggel az ingoványon (Ottlik Géza: Buda), Hitel, 1993/11, 98-106.

Szegedy-Maszák Mihály, Bán Zoltán András, Farkas János László, Három bírálat egy könyvről (Ottlik Géza: Buda), Holmi, 1993/12, 1728–1751.

Szegedy-Maszák Mihály, Mene, tekel: Ottlik Géza: Iskola a határon - (Újraolvasás), Literatura, 1994. /1, 3-28.

Horváth Kornélia, Ottlik Géza: Iskola a határon, BÁR, 1996/1-2, 186-204.

Kulcsár Szabó Ernő, (Újra)olvasás (Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza) = Uő.: A megértés alakzatai. Csokonai, Debrecen, 1998. (Alföld könyvek 3.)

Bohár András, Ami lényeges, azt zárójelben…I-II, A Iskola a határon befogadásának irányairól, Pannon Tükör, 1999/3, 40–50, illetve 1999/4, 26-31.

Korda Eszter, Egy kézirat rejtélye és legendája: Ottlik Géza Továbbélők című kisregényéről, Kortárs, 1999/8, 83-91.

Takács Judit, Vágy és hiány, a vágy hiánya, a hiány vágya (Ottlik Géza: Iskola a határon), Studialitteraria: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének közleményei, 1999. 37. köt. 115-123.

Farkas Edit, A földrajzi nevek atmoszférateremtő szerepe Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Névtani értesítő, 1999. 21. évf. 305-310.

Farkas Edit, Változó és „továbbélő” nevek Ottlik Géza Iskola a határon című regénye ősváltozata névanyagának összevetése az Iskola névanyagával, Névtani értesítő, 2000. 22. évf. 86-91.

N. Pál József: „…védeni egy kis várat…”, Kortárs, 2000., 2. sz.101-109.

Benyovszky Krisztián: Hajnaltájt, Kalligram, 2000/ 4, 65-78.

Hernádi Mária, Biblikus és keresztény szimbólumok Ottlik Budájában, Irodalomtörténeti Közlemények, 2000/5-6, 655–659.

Bazsányi Sándor: Évek? Évtizedek, Holmi, 2000/6, 740-749.

Veress Miklós, Tekintet Ottlikra, Tekintet, 2000. 6. sz. 121-122.

Tar Patrícia: Az önéletrajzi térregény, Életünk, 2000,7/8. sz. 594-599.

Olasz Sándor, Ottlik továbbélői: Az Iskola a határon ősváltozata, Hitel, 2000/11, 101-104.

Mártonffy Marcell, Olvasás–példázatok : A parabolaértelmezés változatai Ottlik Géza Iskola a határon című regényének magyarországi fogadtatástörténetében I-II, Műhely, 2001/1., 71–86; 2001/2, 33–44.

Korda Eszter, Ottlik és Velazquez, Velazquez és Ottlik, Literatura, 2001/1,77–88.

Tátrai Szilárd, Perszonális narráció Ottlik Géza Iskola a határon című regényében = Uő., Az „én” az elbeszélésben: A perszonális narráció szövegtani megközelítése, Argumentum, 2002.

Hernádi Mária, Kegyelemtan Ottlik Budájában, Vigília, 2002/2, 120–126.

Tátrai Szilárd, Az elbeszélés lehetőségei: Narráció és fokalizáció Ottlik Géza Iskola a határon és Továbbélők regényében, Magyar Nyelvőr, 2002/2,157-169.

Fűzfa Balázs, „Sem azé, aki fut...”: szövegszimbolizálódás Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Iskolakultúra, 2002/5, 85-89.

Szolláth Dávid, A példázatosság, az allegorizáló olvasás és a kultusz kérdései a Mészöly- és az Ottlik-kritikában, Jelenkor, 2002/10, 1104–1117.

Finta Gábor, A határ iskolája: A regénynyelv mint történetképző erő = Szó, elbeszélés, metafora, szerk. Horváth Kornélia, Bp., Kijárat, 2003, 176 – 192.

Nagy Edit, Kitekintés: Időtlenség helyett sejtetés = Áramló tér és álló idő – gubancokkal, Miskolc, Bíbor, 2003, 144 –191 (Magyar Filozófiatörténeti Könyvtár III).

Hernádi Mária, A mondhatatlanra nyíló ablak (Ottlik Géza: Minden megvan), Tiszatáj, 2003/4, 1-11.

Sári László, Test és politika: Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Irodalomtörténet 2003/4, 555 – 580.

Tandori Dezső, „Ottlik, a festő”, Balkon, 2004/3, 4–8.

Hornyik Miklós, Éjszakai hajózás, Ottlik Géza életművéről, Kortárs 2005/5, 75-83.

Gángó Gábor, A határon túl idegen ország : Ottlik Géza „Iskolá”-ja mint Monarchia-regény, Holmi, 2005/7, 845-862.

Fűzfa Balázs, Ottlik Géza Iskola a határon című regényének modernségjegyei, idő- és térpoétikája = Irodalomtanítás a harmadik évezredben, szerk. Sipos Lajos, Krónika Nova Kiadó, Bp., 2006, 530-537.

Sümegi István, Ingyen mozi: Ottlik Géza világlátásáról, Műhely, 2006 /1, 51–59.

Hernádi Mária, Egyetemi emlék-nyom-olvasások (Nemes Nagy Ágnes: Az öt fenyő, Ottlik Géza: A Valencia-rejtély), Tiszatáj, 2006/2, 58-68.

Odorics Ferenc, „A csönd, mely égbolt és csillag”: A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban  (A Szépírók Társasága Újraolvasott negyedszázad című, 2006. szeptember 14-én megrendezett szimpóziumán ismertetett tanulmány szövege)

Odorics Ferenc , Az értelemadás kegyelme = A magyar irodalom történetei  III. kötet., szerk. Szegedy-Maszák Mihály – Veres András, Gondolat, Budapest, 2007, 594-605.

Arday Géza, Ottlik Géza és az írás művészete, Zempléni Múzsa, 2007/1, 35-37.

Fűzfa Balázs, Hegy, víz, föld, ég. Ecsetvonások Ottlik Géza tájpoetikájához, Limes, 2007/4, 65-68.

Gángó Gábor, 1991: Az Osztrák–Magyar Monarchia az irodalomban, 2008.

Bovier Hajnalka, Elsüllyedt városok örökkévalósága: Ottlik Géza: A rakparton, Tiszatáj, 2008/ 9, 67-74

Urbanik Tímea, Post mortem - Gondolatkísérletek : Gyászmunka és írásélmény Ottlik Géza Budájában, Tiszatáj, 2008/9., 120-126.

Hernádi Mária, A megszakadt történetek teljessége: Ottlik Géza: Próza, Tiszatáj, 2008/9., 92-97.

Fodor Péter, Játék, sport és erkölcs kapcsolata Ottlik Géza prózájában, Alföld, 2008/10, 139-152.

Sághy Miklós, A fotók és a festmények szerepe Ottlik Géza műveiben, Holmi, 2011/5, 640-652.

Varga Betti, „Szemfényvesztés volt az egész:  olcsó kártyatrükk” (Kép, szöveg és narráció viszonya Ottlik Géza Hajnali háztetők című kisregényében), Alföld, 2011/12, 72-87.

 

 

Petelei István

Sinka Judit Erzsébet:

Petelei István (Marosvásárhely, 1852. szeptember 13. – Kolozsvár, 1910. január 5.): erdélyi magyar szépíró, hírlapíró, irodalomszervező. Életművének alakulásában meghatározó szerepe volt a sajtóirodalomnak, amely a 19. század utolsó harmadában és a századfordulón az irodalomlegkiterjedtebb közege volt: Petelei szépírói pályája összefonódott az újságírói hivatással.


Élete:
1852-ben született Marosvásárhelyen, örmény eredetű, de teljesen elmagyarosodott családban. Apja Petelei István, jómódú kereskedő, aki igyekezett gyermekeinek jó neveltetést biztosítani. Édesanyja, Istvánfi Mária a műveltséget, különösen a muzsikát szerettette meg gyermekeivel, akik zenei oktatásban is részesültek. Petelei iskoláit Marosvásárhelyen kezdte, majd Kolozsváron, a római katolikus gimnáziumban töltött három évet, ahol az önképzőkör lelkes tagja volt (szavalt, irodalmi dolgozatokat készített). A városi konzervatóriumban hegedülni tanult. Megromlott egészsége miatt azonban visszatért szülővárosába, majd megerősödve Székelyudvarhelyen folytatta tanulmányait. Pályaválasztásban sokáig bizonytalan volt. Eleinte a papi hivatás, majd a zenei pálya vonzotta. 1872-ben érkezett Pestre, ahol a bölcsészkarra, történelem tanári szakra iratkozott be. Irodalmi, nyelvészeti, történelmi és művelődéstörténeti előadásokat hallgatott olyan kiemelkedő előadóktól, mint Toldy Ferenc, Budenz József, Salamon Ferenc vagy Henszlmann Imre. Professzora, Rómer Flóris tanulmányai végeztével állást ajánlott neki a Nemzeti Múzeumban, ő azonban hazatért, hogy Erdélyben helyezkedjen el történelemtanárként. Tanári pályára mégsem lépett. 1877 és 1880 között szülei házában, Marosvásárhelyen élt. Ebben az időszakban jelentek meg első publikációi: történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Első, Petelei István névvel jegyzett szépirodalmi alkotása (Klasszi) 1878 áprilisában jelent meg az Erdélyi Híradóban, és már ebben az évben több rajzzal jelentkezett budapesti lapokban is. 1879-től nem írt több művelődéstörténeti dolgozatot, viszont egyre több novelláját, rajzát közölték fővárosi lapok (Vasárnapi Újság, Pesti Napló). 1880 őszén Kolozsvárra költözött, és a Kelet című napilap munkatársa lett. A lapban közel félszáz írása jelent meg: cikkek, csevegések (tárcák), riportok, színházi és zenei tárgyú közlemények, fővárosi és vidéki beszámolók, rajzok, elbeszélések. Publicisztikáit gyakran Szúnyog álnéven közölte. 1882-ben jelent meg első köteteKeresztek (Tíz rajz) címmel. A kötet kiadásával és rendszeresen megjelenő szépirodalmi publikációval (Pesti Hírlap, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Vasárnapi Újság, Magyar Szemle, Budapesti Szemle, Magyar Salon, Nemzet) már ismert íróként foglalta el 1882 márciusától a Kolozsvári Közlöny segédszerkesztői székét, valójában azonban ő szerkesztette a lapot. 1886-ban két újabb kötettel jelentkezett: A fülemile, egy hosszabb elbeszélés, illetve Az én utczám címmel újabb novellagyűjtemény. A Kolozsvári Közlöny 1886 végén megszűnt. Megszűntével egyidejűleg indult viszont a Kolozsvár, amelynek Petelei lett a főszerkesztője. A lap 1887–1897-ig jelent meg. Petelei főszerkesztői korszaka az 1886. december 25-ei első megjelenéstől 1891. október 1-jéig tartott. Lapjába a vezércikkek, politikai cikkek és publicisztikák mellett színházi és zenei kritikákat, csevegő tárcákat írt, és nagy számban jelentek meg rajzai és hosszabb elbeszélései. Itt adta közre folytatásokban egyetlen regényét is (Egy asszonyért). Szerkesztőként írói igényességgel dolgozott, és a lap köré csoportosult fiatal író-újságírók (például Gyalui Farkas, Thury Zoltán, Malonyay Dezső) pályáját atyai gondoskodással egyengette.1888 szeptemberében megházasodott. A szintén vagyonos kereskedőcsaládból származó, művelt Korbuly Irmát vette feleségül, aki élete végéig segítőtársa lett. (Petelei feleségét Zsuzsikának szólította.) Házasságuk Petelei nagy bánatára gyermektelen maradt. 1891-ben súlyosbodó idegbetegsége miatt lemondott a főszerkesztőségről, és visszavonult az újságírói pályától. Szülővárosában, Marosvásárhelyen vett házat, de gyakran tartózkodott Remeteszegen és Szovátán is. Amint egészsége engedte, novellákat továbbra is írt, melyeket főleg budapesti lapok közöltek. 1893 és 1905 között öt újabb novelláskötete jelent meg (Jetti, Felhők, Vidéki emberek, Az élet I-II.). Szépírói, újságírói tevékenysége mellett irodalomszervezőként is működött. Kolozsvári évei alatt az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, 1896-ban pedig az újjáéledő Kemény Zsigmond Társaság elnöki tisztét vállalta. 1908-tól teljesen elhatalmasodott rajta betegsége, nem írt többé. 1910 elején, a kolozsvári idegklinikán halt meg.


Pályakép:
A történelemtanárnak készülő Petelei első publikációi történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok voltak. Hamarosan azonban szépirodalmi alkotásokkal jelentkezett:elsőként Klasszicímű novellája jelent megaz Erdélyi Híradóban 1878-ban, és már ebben az évben több rajzát (Kaleidoszkóp, Nehéz úrnak lenni, Klasszi) közölte a budapesti kiadású, Ágai Adolf szerkesztette Magyarország és a Nagy Világ. 1879-től egyre több novelláját, rajzát adták közre fővárosi lapok (Vasárnapi Újság, Pesti Napló).Petelei szépírói tevékenysége (a kor írói pályáira jellemzően) szorosan összefonódott a kor sajtóirodalmával: írásait megjelenésük közegéhez alakította. Novelláiból időnként válogatáskötetet jelentetett meg – életében összesen hetet –, és könyv alakban jelent meg kisregénynyi terjedelmű hosszabb elbeszélése is, A fülemile. Egyetlen regénye (Egy asszonyért) a Kolozsvárban jelent meg, folytatásokban. 1880-tóla kolozsvári Kelet lap munkatársa, 1882-től a Kolozsvári Közlöny segédszerkesztője, 1886-tól a Kolozsvár főszerkesztője: hírlapírói munkájasokszínű publicisztikával gazdagította életművét.


A legújabb szakirodalom tükrében:
Petelei István kezdetben az irodalomkritikai érdeklődés tartományában állt, de a későbbiekben a másodrangú írók körébe került. Ezért is lehetséges, hogy Kozma Dezső 1969-ben megjelent munkája óta (K. D., Egy erdélyi novellista: Petelei István, Bukarest, Irodalmi, 1969.) egészen a közelmúltig nem született monografikus igénnyel fellépő kötet az író életművéről. Dobos István műfajelméleti monográfiája (D. I., Alaktan és értelmezéstörténet: Novellatípusok a századforduló magyar irodalmában, Debrecen, 1995.), valamintPozsvai Györgyi (P.Gy., Az újra meg újra felfedezett Petelei, Tiszatáj, 2002/8.) és Z. Kovács Zoltán (Z. K. Z., Mindennapiság, narráció, irodalomtörténeti olvasat: Petelei István novellisztikájának olvashatósága, ItK, 2007/1-3.) tanulmányai azonban újra az irodalomtörténeti kutatás érdeklődési körébe vonták a Petelei-korpuszt. Török Zsuzsa frissen megjelent, az írói életművet korabeli sajtóközegével összevető, mediális szempontok alapján elemző Petelei-kötete (T. Zs., Petelei István és az irodalom sajtóközege: Média- és társadalomtörténeti elemzés, Bp., 2011.) pedig a Petelei-korpusz még kiaknázatlan részére is ráirányította a figyelmet.


Munkái:

A szerző életében megjelent novelláskötetek:
Keresztek (1882)
Az én utczám (1886)
A fülemile (1886)
Jetti (1893)
Felhők (1897)
Vidéki emberek (1898)
Az élet I. (1905)
Az élet II. (1905)

Posztumusz novelláskötetek:
Elbeszélések I-II. (1912) Válogatás Petelei hagyatékából Gyalui Farkas előszavával, az író arcképével és életrajzával. Kiadta az Erdélyi Irodalmi Társaság. (Megjelenés helye: Kolozsvár)
A csíkos szőttes (1937) Szentimrei Jenő gondozásában megjelent válogatáskötet. (Brassó)
Lobbanás az alkonyatban: válogatott elbeszélések és rajzok (1955) Petelei születésének centenáriumán Bisztray Gyula szerkesztésében megjelent reprezentatív válogatáskötet. (Budapest)
Gát a lejtőn: novellák, levelek (2001) Nagy Pál gondozásában megjelent válogatáskötet. (Marosvásárhely)
Őszi éjszaka: Petelei István válogatott művei (2002) Válogatta, és a jegyzeteket írta Pozsvai Györgyi. (Budapest)
Petelei István összes novellái: szerzői kötetek (2007) Sajtó alá rendezte: Török Zsuzsa (Debrecen)
Búcsújárás Válogatta és szerkesztette Hunyadi Csaba Zsolt. (Szeged)
A gyermek: kötetben meg nem jelent elbeszélések (2013) Gyűjtötte, válogatta, szerkesztette, a szöveget gondozta Urbán László. (Arad)

Regénye:
Egy asszonyért Megjelent 1887-ben, folytatásokban a Kolozsvár c. lap I. évfolyamának 76–101. számaiban.


Szakirodalom:
Monográfia, összefoglaló munka:

KOZMA Dezső, Egy erdélyi novellista, Petelei István, Bukarest, 1969.
TÖRÖK Zsuzsa, Petelei István és az irodalom sajtóközege, Média- és társadalomtudományi elemzés, Bp., 2011.

Tanulmányok:

BISZTRAY Gyula, Petelei István (1852-1910) = PETELEI István, Lobbanás az alkonyatban, bev.,vál., jegyz. BISZTRAY Gyula, Bp., 1955.
NÉMETH G. Béla, A válságba jutott kisember írója: Petelei István = N. G. B., Századutóról – századelőről, Irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, Bp., 1985, 129–138.
GYÖRKE Ildikó, A balladaszerű novella megjelenése Petelei Istvánnál, It, 1992, 27–39.
POZSVAI Györgyi, Az újra meg újra felfedezett Petelei, Tiszatáj, 2002, 8. sz., 99–118.
Z. KOVÁCS Zoltán, Mindennapiság, narráció, irodalomtörténeti olvasat, Petelei István novellisztikájának olvashatósága, ItK, 2007, 1–3. sz., 54–75.


A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Pilinszky János

Csiribán Mihály:

Pilinszky János (1921–1981): költő, író, esszéista, publicista. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, ún. „újholdas” nemzedékének tagja. Az Újhold folyóirat társszerkesztője, mindemellett munkatársa a Vigília, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak.

Életút

Budapesten született 1921. november 27-én. Középiskolai tanulmányait 1931 és 1939 között végezte a budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán kezdte meg, majd fél év után az egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta. Művészettörténeti, magyar, valamint olasz irodalmi és nyelvészeti előadásokat hallgatott. 1944 májusában kapta meg egyetemi végbizonyítványát; a diploma megszerzésére már nem jutott ideje – ősszel behívták katonának, s alakulatával rövidesen Ausztriába, majd Németországba került. Harcokban nem vett részt, 1945 februárjában a németországi Harbach faluban tartózkodott, ahol – itt és más lágerekben betegeskedve –megtapasztalhatta a koncentrációs táborok borzalmait, amely élmény meghatározta egész későbbi életét és költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de néhány hónap múlva elváltak.

A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába, főleg Párizsban töltött hosszabb időt, az USA-ba is eljutott. 1970 októberében Poignyban, egy nemzetközi konferencián ismerkedett meg Jutta Scherrer német származású, Párizsban élő szlavista tanárnővel, akivel a kapcsolata 1976 elejéig tartott. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában, 1981. május 27-én, Budapesten. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Pályakép

Első versei 1938–1939-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia című lapokban. 1941–1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1946–1948-ban az Újhold társszerkesztője, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz is. 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től haláláig az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott.

Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel a Szent István Társulat kiadásában. Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg, az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre, idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ebben az időben kezdődtek meg.

1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani. Külföldi szereplései is megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. Új költői korszaka szintén erre az időszakra esik: 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el. Első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek.

Legismertebb művei közé tartozik az Apokrif, a Harbach 1944, a Francia fogoly,   a Ravensbrücki passió, a Négysoros, a Mire megjössz vagy a Harmadnapon. Lírájában a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekülés hiábavalóságát, valamint az élet stációit átható félelmet és rémületet.

A Francia fogoly  a magyar költészetben népszerű s kissé lenézett műfajt, az életképet újítja meg. Valójában kettős dráma zajlik le a versben: az epikus módon elmesélt történet a fogolytáborból szökött francia rabról és a másik, a lírai én, az emlékező drámája, aki a látott élménytől, az emberi esendőség és kiszolgáltatottság látványától nem tud szabadulni.

A Ravensbrücki passióban a cím egyszerre általánosít és konkretizál, s ily módon a rab kivégzés előtti utolsó pillanatának ábrázolása mindenfajta szenvedés magába sűrítője és jelképe. Pilinszky nem a halált jeleníti meg, azt az utolsó versszak hétköznapi sorai szinte csak mellékesen jegyzik meg. Ami a költőt foglalkoztatja, az a halállal való szembenézés pillanata, a végtelen magány, mely borzasztóbb és tragikusabb a fizikai megsemmisülés hirtelen bekövetkezténél.

A Harmadnapon című költeményben a passió és a megsemmisítő tábor képeinek, utalásainak egymásba játszása nem fejeződik be a tragikum kimondásával, hanem - Pilinszkynél ritka módon - a feltámadás reményét sugallja.

Az Apokrif a Pilinszky-világkép nagy, összefoglaló verse. A cím a nem kanonizált iratra utal, műfaját tekintve valójában apokalipszis, a végítélet személyes leírása. Az atomhalál képei keverednek a lágerversekből ismert motívumokkal, az individuum kozmikus magányának képeivel a kései József Attila hangját is idézve. A második rész szervező gondolata a tékozló fiú példázatára épül, egyszerre a hazatérés reményét és reménytelenségét sugallva. Ugyanitt bukkan föl az emberi kommunikáció lehetetlenségének problémaköre, a szó, a beszéd elégtelensége. A harmadik egység Isten és ember viszonyával foglalkozik talányosan. Egyszerre értelmezhetjük elidegenedett kapcsolatként, passzív viszonyként, s hangsúlyozhatjuk a sor elejére vetett állítmányt is, azaz a kapcsolat meglétét. (http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Pilinszky.htm)

Lírai művein túl a próza és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg. (http://doktori.btk.elte.hu/lit/osi/disszertacio.pdf) 1977-ben adták ki a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek is írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése). (http://doktori.btk.elte.hu/lit/zoka/diss.pdf) Drámái először az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, közöttük mind egyfelvonásosakat (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek), mind hosszabb színművek fellelhetőek. (http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC11587/12236.htm) A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.

A legújabb szakirodalom tükrében

Pilinszky Jánost a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb lírikusaként tartja számon az irodalomtudomány. Ez az elméleti alapja, kiindulópontja a kortárs Pilinszky-recepciónak, ebből az alapvető perspektívából, ezt az alaptételt alátámasztandó és tovább árnyalandó kutatják költészetének különböző aspektusait. A szakirodalmi megítélése lényegében a ’80-as évektől kezdődően változatlan, mondhatjuk tehát, hogy recepciós stagnálás jellemzi a róla szóló diskurzust, még ha e stagnálás vitathatatlan jelentőségét és hatását hangsúlyozza is. A kortárs szakirodalom szemszögéből elsősorban mint lírikus jelentős alakja a 20. századi magyar irodalmi kánonnak, egyéb műnembeli alkotásai kevesebb hangsúlyt kapnak.

Pilinszky a szubjektum létének és létezésmódjának végső kérdéseire keresi a választ költészetében. A lírai én világba vetett magányát, majd a végtelen transzcendens véges létezésben felfedezett elérhetetlenségének tapasztalatát jeleníti meg. A személytelenítés fokozatain keresztül jut el az e világi létezés szükségképpen nem teljes, paradoxikus voltának elfogadásához. Költészetén megfigyelhető a 40-es évek alatti lágertapasztalatok, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, ennek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú katolikus papírók közé, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).

Életműve alapvetően lírai jellegű.  Költészete a magyar irodalom modern korszaka késő szakaszának kiemelkedő, meghatározó alakítója. A Pilinszky-féle líra a szubjektum ontológiáját állította a versbeszéd központi helyére, megvalósítva a magyar másodmodernségben a Szabó Lőrinc és József Attila által megkezdett személytelenítés költészetét. Ez a személytelenítés különböző, egymásból következő módokon alakul ki a Pilinszky-életmű korszakait létrehozva. (Tolcsvai Nagy Gábor, Pilinszky János, Pozsony, Kalligramm, 2002 (Tegnap és Ma), 178.)

 Katolicizmusa kezdettől fogva kiterjedt és elmélyült módon alapozza meg költészetét. Pilinszky értelmezésében a vallásos hit és magatartás nem a vallásos metafizikába való menekülést jelenti az élet abszurditása elől, hanem életprogrammá, egységes világképpé szerveződnek keresztény elvei. Az emberközpontúság és a vallásos ihlet találkozása intenzív, személyes keresztény humanista költészetet eredményezett. Önmagával szemben tanúsított szigorúsága, alázata a bűnös és bűnbánó, vezeklő, megtérő, a krisztusi kegyelemre méltatlan, de arra mégis számító emberé, ugyanakkor nem mentes a kegyelembe vetett bizalom megingásától sem. (Tverdota György, Pilinszky János = 21. századi enciklopédia - Magyar irodalom, szerk. Borbély Sándor, Bp., Pannonica, 2002, 322-323.) Figyelmének középpontjába a lelkiismeret-vizsgálatot tartó ember öngyötrő moralizálása kerül. Önnön eredendő bűnössége, esendősége, feleslegesség-érzete, feloldhatatlan magánya vált ember- és világismeretének alapjává, s ez az alap soha nem változott az életút végéig. Az evilági reménytelenség zárt tragikumát a szenvedés örökkévalóságában csak a transzcendencia hite bontja meg némiképp életművében.

 A háborús tapasztalat, az ember totális lealacsonyodása, egyfelől tökéletesen kiszolgáltatott áldozattá redukálódása, másfelől hohérrá züllése, szörnyeteggé vedlése elementáris hatással van rá. Tematikusan integrálta költészetébe a lágerélményt, a krisztusi szenvedéstörténet és feltámadás misztériumaiba emelte be. (Uo., 319-320.) A szubjektum személytelenítésének teljességet a személytelenítés végső pontján tartja elérhetőnek, ezt már Krisztus kereszthalálával hozza összefüggésbe. A lágerek foglyainak szenvedését Krisztus kereszthalálának tömeges megismétlődéseként értelmezi. A szimbolikus jellegű lágertéma alapvető létélményének lesz formájává.  

A személytelenítés alakulástörténetével párhuzamosan a nyelvi megformálásban is változások történnek. A kezdetben konvencionális poétikai eljárások mindinkább a tárgyias megnevezés, a metaforikus és hasonlatos kifejezések egyre sajátosabb költői alakzatait alakítják ki. (Tolcsvai Nagy, i.m., 181.) Utolsó köteteiben az összefoglaló igényű tömörítés, az abszolút sűrítés válik kizárólagos módszerévé.  

Pilinszky életműve a véges jelenvalólét végtelenre kérdező cselekvésére olyan radikális választ ad, amely példa nélküli a 20. századi magyar irodalomban. Költészete válasz a klasszikus és másodmodernség által felvetett ontológiai kérdések egy részére. A 20. század közepének olyan szubjektum-önmegértési módozata, amely alapvetően a létre összpontosít, ontologikus jellegű. (Uo., 182.)

Pilinszky János a művészet megközelítéséhez és magyarázatához egy saját elméletet alkotott, melyet cikkeiben, interjúiban és műveiben „evangéliumi esztétikának” nevez, de összefoglalóan sosem értekezett róla, s egységes rendszert sem alkotnak elképzelései. Vallásos metafizikája, esztétikája melyet a költő katolicizmusa inspirált, nem ún. „befogadás-esztétika”, így értelmezésének, elemzésének középpontjában nem az áll, hogy magát a műalkotást az ember hogyan fogadja be, miként teszi magáévá. Ebből kifolyólag a művészeti alkotást létrehozó személy kiléte, milyensége és céljai az adott alkotással szintén kívül esnek ennek az esztétikának vizsgált területén. Tehát az evangéliumi esztétika nem más, mint magának a művészetnek a metafizikája, melynek fő elemei a szeretet, a gyermeki szemlélődés, a személytelenség, a művész médiumként való felfogása és az alázat. (http://doktori.btk.elte.hu/lit/hankovszky/disszertacio.pdf)

Pilinszky az esztétikán túl a költői műalkotások születését is górcső alá vette. Értelmezésében a költői munka egyszerre passzív és messzemenően aktív. Az aktív figyelem és várakozás semmittevését egy pillanat alatt töri meg az ihlet, mely után a koncentrálás maximuma jellemzi az alkotót. Ebből kifolyólag Pilinszky vélekedése szerint az igazi gondolkodás, az a semmire koncentrálás. Mindezt arra alapozta, hogy ameddig a gondolkodó ember egyszerűen tudatában van annak, amin gondolkodik, addig mindvégig már korábban megismert dolgok töltik ki a gondolatmenetét, tehát a problémát addig kell szűkíteni, ameddig az ember már nem gondolkozik és a probléma közepébe érve a semmire koncentrál. Ez a semmire fókuszálás szüli meg véleménye szerint azt a feleletet, melyet az ember az egyszerű részletekből képtelen lenne egyébként összerakni.

 

Művei

Trapéz és korlát. Versek, Bp.,1946. Ezüstkor.

Harmadnapon. Versek,  Bp., 1959, Szépirodalmi.

Rekviem. Válogatott versek, forgatókönyv, oratórium Bp. 1964, Magvető.

Nagyvárosi ikonok. Összegyűjtött versek, Bp., 1971, Szépirodalmi.

Szálkák. Versek, Bp., 1972, Szépirodalmi.

Végkifejlet. Versek és színművek, Bp., 1974, Szépirodalmi.

Kráter. Összegyűjtött és új versek, Bp., 1976, Szépirodalmi.

Válogatott művei. Versek, tanulmányok és színművek, Bp., 1978, Magvető–Szépirodalmi.

Pilinszky János összegyűjtött versei. Bp.,1987, Szépirodalmi.

Pilinszky János összegyűjtött versei. Bp., 1992, Századvég–2000 Könyvek.

Pilinszky János összes versei. Bp., 1999, Osiris.

 

Aranymadár. Verses mesék, Bp., 1957, Magvető.

A nap születése. Verses mesék, Bp., 1974, Móra.

Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Egy párbeszéd regénye. Bp., 1977, Szépirodalmi. Pilinszky János: Széppróza.  Bp., 1998, Osiris.

 

Beszélgetések Pilinszky Jánossal. Bp., 1983, Magvető.

A mélypont ünnepélye. Válogatott publicisztikai és szépprózai írások, Bp., 1984, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Pilinszky János: Tanulmányok, esszék, cikkek. Bp., 1993, Századvég.

Pilinszky János: Beszélgetések. Bp., 1994, Századvég

Pilinszky János: Naplók, töredékek. Bp., 1995, Osiris

Pilinszky János összegyűjtött levelei. Bp., 1997, Osiris

Pilinszky János: Publicisztikai írások. Bp., 1999, Osiris

 

Szakirodalom

Fülöp László: Pilinszky János. Bp., 1977, Akadémiai.

Radnóti Sándor: A szenvedő misztikus. Misztika és líra összefüggése. Bp., 1981,Akadémiai.

Tüskés Tibor: Pilinszky János alkotásai és vallomásai tükrében. Bp., 1986, Szépirodalmi.

Kuklay Antal: A kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez. Sárospatak, 1987, Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény.

 „Merre, hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról. Szerk. Tasi József, Bp., 1997, Petőfi Irodalmi Múzeum.

Senkiföldjén. In memoriam Pilinszky János. Vál., szerk., összeáll. Hafner Zoltán, Bp., 2000, Nap Kiadó.

Bende József – Hafner Zoltán: Pilinszky János Bibliográfia. Bp., 2001, Osiris.

Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János. Pozsony, 2002, Kalligram.

Kovács Erika: „Mindenből költészet lesz és csend…”. Pilinszky-emlékek, dokumentumok. Bp., 2003, Osiris.

Szávai Dorottya: Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról. Bp., 2005, Akadémiai.

Hankovszky Tamás: Pilinszky János evangéliumi esztétikája - Teremtő képzelet és metafizika. Bp., 2011, Kairosz.

Tamás Attila: Pilinszky János. In Klaniczay Tibor (szerk.): A magyar irodalom története. Bp., 1982, Kossuth, 409.

 Németh G. Béla: Az apokalipszis közelében. Pilinszky János: Apokrif. In Századutóról – századelőről. Irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., 1985, Magvető. 432-452.

Béládi Miklós: Pilinszky János. In Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története. 1945-1975. Bp, 1986, Akadémiai.

Danyi Magdolna: Hasonlattípusok Pilinszky János költészetében. In Szathmári István (szerk.): Hol tart ma a stilisztika? Bp., 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó, 301-328.

Kulcsár-Szabó Zoltán: Intertextuális háttér és a szöveghagyomány rétegződése az Apokrifben. In Hagyomány és kontextus. Bp., 1998, Universitas, 83-102.

Schein Gábor: József Attila kései költészetének hatása Pilinszky János lírájában . Műhely, 1999/4, 33-37.

Lőrincz Csongor: Kérügma és literalitás. Lit, 2000, 416-455.

Szávai Dorottya: A hazatérés esélyei (Pilinszky és Kafka tékozlóiról). Alföld, 2003/9, 66.

Borbély Szilárd: A kereszt kiüresítése: Pilinszky apokrif teológiájáról. Pannonhalmi szemle, 2009/1, 51-59.

Szénási Zoltán: „Egyenes labirintus”: Pilinszky „evangéliumi esztétikája” és a katolikus irodalom hagyománya.  ItK, 2009/6, 627-637.

Szűcs Teri: A holokauszt tanúsága Pilinszky János „Evangéliumi esztétikájában”.  Jelenkor, 2009/1, 73-86.

Szénási Zoltán: Valóság és költészet viszonya Pilinszky életművében. Alföld, 2010/7, 68-77.

Szalagyi Csilla: Folytonosság a lírai beszédben. Pilinszky János költészetének irodalmi recepciója Takács Zsuzsánál. Iris, 2011/3, 37-47.